Mosonmagyaróvár

2019.10.10. 14:46

Korszerűbb is lett a megszépült étterem

Tavaly év végén adták át a megújult központi konyhát Mosonmagyaróváron, akkor Árvay István polgármester ígérte: az étteremrész is megszépül. A hangulatos étkezdében most Pásztor Krisztián sztárséf kínált finomságokat.

Mészely Réka

Pásztor Krisztián sztárséf közreműködésével nyílt meg tavaly decemberben az új központi konyha Mosonmagyaróváron, ahol naponta háromezer adag ételt főznek. Már az akkori átadón kiemelte Árvay István mosonmagyaróvári polgármester, hogy az összességében mintegy háromszázmillió forintos fejlesztés célja a közétkeztetés létesítményeinek, technológiájának javítása.Továbbá ígérte az étteremrész korszerűsítését is. A napokban ezt is átadták.

Amint a városvezető elmondta, közel s távol sincs olyan közétkeztetési konyha és étterem, mint ami itt megvalósult. A mostani 135 millió forintos fejlesztés során az új fűtési rendszer, a burkolatok, a hang- és fénytechnika, a melegen tartó pult kiépítésén túl az étterem kívülről is megszépült, a tetőt is szigetelték, illetve egy nagyméretű terasz is épül hozzá. Hozzátette: a közétkeztetési feladatokon túl a menüztetést is fontosnak tartják. A Kisalföld érdeklődésére arról is beszélt, hogy azon túl, hogy a konyha kiszolgálhatja a sportcsarnokot, az étterem konferenciák, esküvők és egyéb rendezvények helyszíne is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában