2025.07.01. 19:34
Bűnmegelőzési táborban hallhattak a gyermekek a kábítószerek veszélyeiről
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya – a Győri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatásával – immáron 32. alkalommal rendezte meg a középiskolás fiatalok körében népszerű eseményt.
A Kábítószer Elleni Küzdelem Világnapja hetében került sor a prevenciós tábor megszervezésére, amelyen 23 győri és Győr környéki középiskolás diák vett részt. Az iskolások neves szakemberektől interaktív előadásokat hallgathattak meg a kábítószerek veszélyeiről, azok jogi- és egészségügyi kockázatairól és lehetséges következményeiről –írja a police.hu.

A felelős állattartás jegyében a résztvevők a győri Xantus János Állatkertbe látogattak el, ahol többek között az egzotikus állatok tartási körülményeiről, gondozásáról is hasznos tanácsokat szereztek.
A Vizek Városában nem maradhatott el természetesen a vízre szállás sem, a gyerekek megtekintették és ki is próbálhatták a rendőrségi vízi járműveket. Mint azt írják: nagy volt az öröm, amikor a Rendészeti Igazgatóság munkatársával a Mosoni-Duna habjait szelték át, amely során értékes információkat kaptak a vízi közlekedési- és fürdőzési szabályokról. Police Medic képzés keretében pedig az ikrényi strandon az életmentő fogásokról szólt előadás, amelyet követően a diákok felmérhették, és megmutathatták gyakorlati tudásukat is.
A győri Prevenciós Pop Art Közösségi tér adott helyszínt a manapság oly gyakori online térben elkövetett bűncselekményekről – kiemelten a fiatalokat érintő zaklatásról – szóló előadásnak. Ennek keretében a prevenciós szakemberek a Szabadítsátok ki Gordont! elnevezésű, játékos ismeretterjesztő módszerrel hívták fel a figyelmet az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire.
A rendezvény egyik napján a fiatalok ellátogattak a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falai közé, ahol megdöbbenve tapasztalták meg a zárt ajtók mögötti életet.
A rendőri munka bűnügyi területének egy szegletét is megismerték a tanulók, amikor a vármegyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály vezetője a nyomrögzítésről, a tárgyi bizonyítékok fontosságáról, azok begyűjtési módszereiről tartott előadást.