2025.06.24. 16:37
Simán bemászott a videós a Soproni Erőmű udvarába – élőben közvetítette a túrát
Egy videós simán bement az egyik soproni szolgáltató területére, körülnézett és még egy pizzát is rendelt magának, amit követői élőben láthattak. Élő bejelentkezést is indított a Soproni Erőmű udvaráról.
Élőben közvetítette a ,,NotMe" nevű youtube videós, ahogyan múlt héten simán behatolt a Soproni Erőmű udvarára. Először átmászott a kerítésen, de a biztonsági kamerák miatt aggódni kezdett, végül nem történt semmi, így tovább ment.

Élőben a Soproni Erőműből
A fiú, aki végig fekete maszkot viselt a videón, becsengetett később a portára, hogy megkérdezze, be lehet-e menni a területre, de válasz helyett egyből kinyitották neki a kaput. Ezután tovább sétált a belső udvaron, majd köszönt az ott dolgozóknak, akik szinte nem is foglalkoztak vele. Később más munkásokat is lekamerázott és tovább kereste a portást. A videó alatt a fiú folyamatosan értetlenkedett, hogyan lehet, hogy az erőmű területére ilyen ,,lazán" beengedték? Időközben még egy pizzát is rendelt magának. Amíg a futárt várta, még egy másik nagyobb csarnokba is besétált, ott sem talált senkit, így onnan is kijött. A nem mindennapi túra végeztével simán kisétált a főkapun és pár perccel később átvette a megrendelt pizzát.
Az esettel kapcsolatban a Telex korábban kérdéseket küldött a Soproni Erőművet üzemeltető ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.-nek, akik azt válaszolták: „A Soproni Erőmű területére illetéktelen behatolás történt, amely kapcsán megtettük a rendőrségi feljelentést, és haladéktalanul lépéseket tettünk a biztonsági intézkedések szigorítása érdekében.”
Email-ben megkerestük mi is a területet üzemeltető céget, amelyben megkérdeztük, milyen szigorításokat vezetnek be, és van-e felelőse az esetnek, megkeresésünkre azóta sem érkezett válasz.
Kérdéseket küldtünk még a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályának, jelenleg folyik-e büntetőeljárás az üggyel kapcsolatban, amire azt válaszolták: az esettel kapcsolatosan a főkapitányságra bejelentés érkezett, jogsértésre utaló gyanú nem merült fel, így az ügyben nem indult eljárás.
A videó készítőjét arról szerettük volna megkérdezni, hogyan gondolta, hogy a szabályokat megszegve arra vállalkozik, hogy egy ipari erőmű területére besétál, azt élőben közvetíti, és nem tart-e attól, hogy felelősségre vonhatják.
Úgy vélte, ez egy teljesen átlagos ,,akció" volt, csak nagyobb port kavart a kelleténél. Hangsúlyozta, minden tettéért vállalja a felelősséget és figyel rá, hogy valós bűncselekményt soha ne kövessen el. Hozzátette, videóinak fő motivációja a kíváncsiság, a szórakoztatás és az elhagyatott helyek dokumentációja.