2025.06.18. 07:30
Olyat tettek a kamaszok, hogy szikráztak a vasúti kocsik Győr környékén
Gyerekcsínynek indult, de nagyon megbánták a fiatalok. Mikor megtudták, hogy a MÁV feljelentése nyomán a rendőrség keresi őket, maguk jelentkeztek a kapitányságon. Nem számítottak rá, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerülhetnek kis szórakozás miatt.
Győr környéki vasútállomásnál fiatalok csoportja azzal múlatta az időt az év elején, hogy köveket helyezett a sínekre, az elhaladó vonatok útjába. Állításuk szerint nem gondolták, hogy baj lehet belőle, csupán tetszett nekik, hogy szikráznak a kerekek, amikor a szerelvény ráhajt a kövekre. A MÁV nem így gondolta.

Fotó: Illusztráció
A MÁV tett feljelentést
A vasúttársaság tett feljelentést az eset kapcsán, a rendőrség pedig közzétette az eset helyszínén lévő kamera felvételeit - ezt portálunk is közölte -, amin látható volt a feltételezett elkövetők arca. A fiatalok miután meglátták képüket a rendőrségi felhívások között, elmondták a történteket otthon, és szüleikkel, valamint ügyvéddel jelentkeztek a Győri Rendőrkapitányságon. A 16 év körüli fiatalok azt vallották, bele se gondoltak abba, hogy súlyos következményei lehetnek annak, amit tettek. Ha tudták volna, nem cselekedtek volna így - állították.
A fiatalok tettükkel veszélyeztették a vasúti közlekedést. A sínekre helyezett kövek károsíthatják a közlekedő szerelvényeket, sőt akár kisiklást is okozhatnak.
Az eset a szülőket is megdöbbentette, ők és az ügyvédek is elbeszélgettek a fiatalokkal. Úgy tudjuk, egyiküknek a saját zsebpénzéből kell fizetnie az ügyvéd költségeit.
Máskor is kerültek kövek a sínekre
Az eset nem egyedi, a rendőrség a közelmúltban is közzétett egy felhívást, ugyanis ismeretlen tettes vagy tettesek Győrszabadhegy – Győrszemere vasútállomások között betonkockákat raktak a vasúti sínszálak közé, amelyet a vonat, fékezése ellenére, elütött. Sőt, olyan atrocitás is történt, amikor szintén fiatalkorúak dobáltak kővel autókat az egyik felüljáróról.
Kellemetlen helyzetben a fiatalok
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr Főkapitányság hozzátette, az ilyen esetek fiatalok számára több szempontból is nehéz helyzetet teremtenek.
- A hatóságoknak hivatalból értesíteniük kell a gyámügyi szerveket, akik környezettanulmányt készítenek a diákok lakhelyén és iskolájában is. Így szüleik mellett tanáraik és társaik is tudomást szereznek a történtekről.
- Ha beigazolódik a bűnösség, a fiataloknak priusza lesz. Az ilyen esetek több évig bennmaradnak az erkölcsi bizonyítványban, ami egy pályakezdő fiatal felnőtt számára jelentős kellemetlenségeket okozhat.
Az eset kapcsán a rendőrség a szülőket is kéri arra, hogy beszélgessenek el gyerekeikkel, mert sokszor a fiatalok nem mérik fel, hogy a számukra szórakoztató csínyek, komolyan veszélyeztethetik mások testi épségét.