Vádemelés

2025.06.18. 04:17

Kocsmai balhé után fegyverrel ment haragosaihoz az agresszív férfi

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kocsmai konfliktus után fegyverrel fenyegette meg haragosait.

A megállapított tényállás szerint az 53 éves vádlott még tavaly októberben egy Kapuvár környéki település kocsmájában keveredett összetűzésbe egy másik vendéggel. Ekkor egy másik vendég közéjük állt, így nem fajult tettlegességig a kocsmai balhé, ám ezt követően fegyver került elő.

A mellékelt fényképen a lefoglalt fegyver látható.
A mellékelt fényképen a lefoglalt fegyver látható.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Fegyver volt a kezében, így "rendezte" a vitát

A vádlott hazament, magához vette az engedély nélkül tartott, átalakított lőfegyverét és azzal ment a verekedést megakadályozó sértett házához. Itt az ablakot betörte, majd a zajra kijövő sértett állához szorította a lőfegyvert, és azzal fenyegette, hogy „most megdöglessz!”.

Az utcán hazafele ment ekkor ért oda a másik sértett is, akivel eredetileg konfliktusa volt a vádlottnak. A vádlott az ő fejéhez is odaszorította a fegyvert „megdöglessz Te is!” fenyegetéssel. A sértettel lévő másik személyt pedig fellökte, majd távozott a helyszínről.

A vádlottól lefoglalt átalakított fegyver lőfegyvernek minősül, emberélet kioltására alkalmas volt.

Az ügyészség elkövetőt fegyveresen elkövetett garázdasággal és lőfegyverrel visszaéléssel vádolta meg, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel tizenegy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában