Érdemes odafigyelni!

2025.04.29. 10:51

Netbankos csalók károsítják a lakosságot

Két sértett is feljelentést tett a napokban a Dombóvári Rendőrkapitányságon. Ismeretlen tettesek több millió forinttal károsították meg őket internetes bankolást követően.

Netbankos csalók károsítják a lakosságot

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Mindegyik feljelentő ugyanazon pénzintézet ügyfele – közölte a rendőrség. Néhány napja egy nő személyi kölcsönt igényelt, ezt követően pedig üzenetet kapott az összeg számlára való érkezéséről. Belépett a banki felületre a telefonján, hogy limitet módosítson. Nem sikerült neki, ezért beírta a keresőbe a valósnak gondolt címet. Ekkor kapott egy SMS-t, hogy erősítsen meg egy regisztrációt, amit meg is tett az eredetinek vélt banki felületen. A felület nem írta ki, hogy a művelet sikeres volt, ezért kilépett. Próbált belépni a laptopján, sikerült neki, de ekkor már 4,9 millió forint hiányzott a számlájáról.

Egy férfi is hasonlóan járt. Ő a számítógépéről indított céges utalásokat követően kapott egy applikáció telepítéséhez szükséges kódot. Máshol nem adta meg az adatait, ennek ellenére a pénzintézet üzenetben tudatta vele néhány órával később, hogy a számlája zárolásra került egy közel 2 millió forint összegű utalás miatt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában