2025.04.17. 09:22
Tragédia után – Már égnek a kegyelet gyertyái a motoros baleset helyszínén
A szerda esti halálos baleset helyszínén már csütörtök reggel kint voltak a gyertyák. Az ismert Dakar-motorosra emlékeznek.
Frissítés: Információink szerint, magyar Dakar-motoros hunyt el a tragikus motorbalesetben, Varga Ákos, becenevén „Alma” idén lett volna 50 éves. Az elhunyt motoros elsőként teljesítette a Dakar Ralit, sőt ő volt egyben a legeredményesebb hazai Dakar-pilóta.

Fotó: Kisalföld
Ismert motoros hunyt el: égnek a mécsesek a tragédia helyszínén
Korábban írtuk, hogy motoros és autó sávváltás közben ütközhetett a Dunacenternél szerda kora este. A balesetben a motor vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Gyertyák sorakoznak a motoros baleset helyszínén.
Már kint vannak a gyertyák a motoros baleset helyszínén
Fotók: KisalföldVarga Ákos 2005-ben első magyar motorosként célba ért a Dakar-ralin, összetettben 27., az újoncok mezőnyében pedig negyedik lett. Egy évvel később a 14. szakaszon nyolcadikként ért célba, összességében pedig hatvanadik lett.
A sportoló többszörös magyar endurobajnok is volt. Halálhírét a Magyar Motorsport Szövetség enduro szakága is megerősítette.