Tudósító

2025.03.16. 10:01

Mintha katasztrófafilmben járnánk - Két roncs egy úton Győr közelében - videó, fotók

Mint arról már hírt adtunk, brutálisan vágódott az árokba a vén Suzuki Győrság előtt, feltehetőleg a hét elején. Ezen az útszakaszon, körülbelül egy kilométerre innen, másik autó is vesztegel az árokban.

Hetek óta hever ugyanis elhagyatottan Töltéstava határában egy feje tetejére fordult kis Opel, nem messze a balesetet szenvedett Suzukitól, vagyis a roncsok közelsége egymáshoz már-már akciófilmeket idéz.

Roncsok az árokban Töltéstava és Győrság között. Fotók: Tudósító
Roncsok az árokban Töltéstava és Győrság között. Fotók: Tudósító

Kicsi kocsik bajban, avagy roncsok az árokban

Utóbbi autó "története" több mint érdekes: előbb napokig az út szélén állt, majd feltehetőleg ez annyira zavart pár "erős legényt", hogy a járművet az árokba lökték. Legalábbis minden jel erre mutat. Az Opelt a fosztogatók sem kímélik, már az összes kerekét ellopták.

Tudósítónk információi szerint a Suzuki már nem az oldalára borulva áll az árokban; a kerekeire helyezték és veszélyt jelző táblát is tettek mellé.

A fő kérdés azonban az, hogy a két kicsi kocsi, meddig vesztegel még Töltéstava és Győrság között az árokban? Ez a válasz feltehetőleg sok, Győr és Pannonhalma között közlekedő sofőrt érdekel.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában