2025.03.24. 19:05
Szomorú hét áll mögöttünk – Halálos balesetek, pusztító tüzek, viharos szél és tömérdek sérült az utakon
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten nyolcvanhét eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen tíz ember sérült meg Győr-Moson-Sopronban. Halálos balesetek a Győr-Moson-Sopronban nem történtek, viszont két szomszédos vármegyében is áldozatot követelt egy-egy súlyos közlekedési baleset.
Felborult egy személyautó kedd délelőtt Fertőszentmiklós belterületén, az Újtelep utcában. Mire a sopronkövesdi hivatásos és a fertőszentmiklósi önkéntes tűzoltók a helyszínre érkeztek, a mentők és a rendőrök közösen kiemelték a járműből a benne utazókat, akik közül hárman súlyos, ketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek. Az egyik sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az egységek áramtalanították a balesetet szenvedett gépkocsit. Összefoglaló cikkünkből kiderül: halálos balesetek is történtek a héten.

Forrás: vaol.hu / Horváth Balázs
A mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
Mint a balesetről később kiderült: Győr közigazgatási területén március 18-án 8 óra 48 perckor a rendőrök ellenőrzés alá vontak egy lengyel honosságú személygépkocsit, melynek a vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta és továbbhajtott, majd Fertőszentmiklós belterületén az árokba hajtott és felborult. A baleset során négy személy súlyos sérülést szenvedett, a személygépkocsiban összesen 7 illegális migráns utazott, akik afgán, török és iraki állampolgárnak vallották magukat. A jármű kínai állampolgárságú vezetőjét előállították.

Forrás: Önkéntes Tűzoltó Egyesület Fertőszentmiklós
Fenyőerdő talaján lévő tűlevél égett mintegy kétszázötven négyzetméteren szerda délután Sopronban, a Károly-kilátónál. A helyszínt nehezen, csak gyalogosan lehetett megközelíteni, ezért a soproni hivatásos és a harkai önkéntes tűzoltók négyszáz méter hosszú alapvezetéket szereltek, majd egy vízsugárral eloltották a tüzet. Az eset során nem sérült meg senki.

Fotó: Rombai Péter
- Égő szénabála
- Megdőlt fák
- Roncsok a szántóföldön
Két szénabála égett egy melléképülettel egybeépített tárolóban csütörtök délelőtt Téten, a Zrínyi utcában. A győri hivatásos és a téti önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat, majd megbontották az építmény tetőszerkezetét. A tűz a melléképületre nem terjedt át. A tulajdonos egyik hozzátartozója füstöt lélegzett be, ezért őt kórházba vitték a mentők további megfigyelésre.
Megdőlt és járókelőket veszélyeztetett két 20-25 méter magas fa péntek reggel Mosonmagyaróváron, a Terv utcában. A helyi hivatásos tűzoltók létra szerről láncfűrésszel ledarabolták a fákat és megszüntették a veszélyt.
Árokba hajtott és a szántóföldön állt meg egy személyautó szombat este Farád és Jobaháza között. A csornai hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Az autóban ketten utaztak, egyiküket súlyos sérülésekkel kórházba szállították a mentők.
Gázpalack égett egy családi ház konyhájában vasárnap reggel Kajárpécen, a Rákóczi utcában. Az egység helyszínre érkezése előtt egy szabadnapos tűzoltó porral oltóval eloltotta a lángokat Az önállóan beavatkozó győrszemerei önkéntes tűzoltó egyesület tagjai visszahűtötték a gázpalackot és átszellőztették a házat. A tűz nem terjedt át másra. Az eset során nem sérült meg senki.
Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy húsz lakásos társasház egyik lakásában vasárnap este Győrben, az Ipar utcában. A győri hivatásos tűzoltók és a gázszolgáltató szakembereinek mérései egyaránt igazolták a mérgező gáz jelenlétét a lakás fürdőszobájában. A társasház többi lakását is leellenőrizve további három lakásban tapasztalták a mérgező gáz jelenlétét, ezért a problémák megszüntetéséig a gázszolgáltató kizárta a társasházat a szolgáltatásból.
Tűz a családi házban
Tűz volt egy családi házban Szanyban. Március 18-án a Damjanich utcában csaptak fel a lángok. A száznyolcvan négyzetméternyi alapterületű ingatlan konyhája teljes terjedelmében égett.
Számos baleset az M1-esen
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, több baleset is történt a héten az M1-es autópályán. Ezek közül március 18-án egy konténert szállító kamion és egy kisteherautó ütközött össze az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Mocsa térségében, a 74-es kilométerszelvénynél. A tatabányai és komáromi hivatásos tűzoltók a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végezték a műszaki mentést. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Árokba csapódott autó, határsértők, hármas karambol
Március 20-án árokba csapódott egy autó Győr és Győrújfalu között. Ahogy arról beszámoltunk, letért az úttestről és az árokba csapódott egy gépkocsi a 1401-es út 2-es kilométerénél, Győr és Győrújfalu között csütörtök hajnalban.
Többen is megpróbáltak átjutni a határon kedden. A járőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében 2 esetben 12 határsértőt tartóztattak fel Fertőszentmiklós és Koroncó közigazgatási területén.
Március 22-én három személyautó karambolozott a 84-es főúton, az M86-os autóút csomópontjától nem messze.
Károkat okozott a viharos szél
Hegykőn is rombolt a viharos szél. Vasárnap reggel riasztották az egységeket a templomhoz. Felszakította a viharos szél a templom tetőszerkezetén lévő bádoglemezt a torony oldalában, körülbelül tíz méter magasan.
Halálos balesetek – Megrázó esetek
Március 18-án egy konténert szállító kamion és egy kisteherautó ütközött össze az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Mocsa térségében, a 74-es kilométerszelvénynél. A tatabányai és komáromi hivatásos tűzoltók a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végezték a műszaki mentést. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A baleset tragédiával végződött, a KEMMA tájékoztatása szerint bekövetkezett a legrosszabb, a balesetben életét vesztette egy 25 éves fiatal férfi.
Március 22-én, szombaton délután halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Sorokpolány és Rábahídvég között. Az elsődleges információk szerint egy Toyota személyautó haladt Rábahídvég irányából, amikor a jármű eddig ismeretlen okból áttért a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy szemből érkező Suzuki személyautóval. A tűzoltók két embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a járművekből.