2025.03.26. 16:30
Elítélték a bőnyi diákkéselőt - Megbánta tettét, mégis tovább balhézott a javítóban
A legsúlyosabb büntetést kapta a tavalyi diákkéselés elkövetője. A már 13 éves B. Katalin mindent beismert szerdán reggel a Győri Törvényszéken. Súlyos bőnyi késelésért 4 évre javító nevelőintézetbe zárják, melyből legalább egy évet kell letöltenie. A sértetti család kártérítés miatt indít újabb pert.

Beismerte tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról az a 13 éves bőnyi diák, aki tavaly április végén egy konyhakéssel szúrta hátba osztálytársát az iskolában. A maximális 4 év javítóintézeti nevelést szabott ki a Győri Törvényszék. A hatodik osztályos B. Katalin tanulmányai a tavalyi bőnyi késelés után félbeszakadtak, javítóintézetbe került. A bíróság az előkészítő ülést követően gyorsan lefolytatta a bizonyítási eljárást, meghallgatta az ügy résztvevői, majd a nap végén ítéletet hirdetett. Végül a vádirattal megegyezően előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.

Bőnyi késelésért 4 év javító
Úgy tudjuk, hogy a négy év javítóintézeti nevelés akár egy év után is véget érhet, ha úgy látják, hogy elégséges volt és B. Katalin tanult a hibájából. Már a lassan elmúlt egy év alatt is komoly pozitív változást látnak nála. Megtudtuk viszont, hogy tavaly decemberben komoly összetűzésbe keveredett a nevelőintézetben egyik társával, amely tettlegességig fajult. Szerdán a bíróságon azt nyilatkozta, hogy megbánta a késelést, tettei mégis másról árulkodnak.
Az akkor 12 éves bőnyi késelő diáklány súlyos tettét előre kitervelte, amelynek hátterében családi dráma is húzódhatott. Szülei között megromlott viszonyt nem megfelelően kezelte, sötét gondolatai támadtak. Mint ahogyan korábban többször megírtuk egy listát is készített, amelyen osztálytársai szerepeltek. Összesen 25 osztálytársából 18-at jelölt meg, akikkel egyszerre akart végezni, minden ok és cél nélkül. Másnap pedig az iskolatáskájába egy kést rejtett és végül Mirella hátába szúrta. A diákok tanúvallomásai szerint miután életveszélyesen megsebesítette a padban előtte ülő lányt, lefagyott B. Katalin. A gyilkossági kísérlet előtt épp arról írt az interneten, hogy látta a belgrádi iskolai lövöldözést, amelyet menőnek tartott.
Bőnyi késelés - Előkészítő ülés a Győri Törvényszéken
Fotók: Molcsányi MátéNem lehetett több a büntetés
Úgy értesültünk, hogy a sértetti családot képviselő ügyvéd polgári pert indít az ügyben, nem csak kártérítés miatt, de az iskola és fenntartó felé is benyújtják az iratokat. Hogy ne csak a mobiltelefonok esetében legyen szigorú szabályozás, hanem ilyen vagy ehhez hasonló eset soha többet ne történhessen meg.
A Győri Törvényszék magasabb büntetést nem tudott volna kiszabni ugyanis a fiatalkorúakkal szemben speciális módon járnak el. Külön szabályok vonatkoznak a 14 évnél fiatalabb vádlottakra. Sem börtön vagy fogházbüntetést nem szabhat ki a bíróság.