2025.03.15. 08:35
Bekábítószerezve okozott balesetet egy fiatal nő Győrben
A győri nyomozók őrizetbe vették a 20 éves sofőrt.

Forrás: police.hu
Egy győri nő autót vezetett március 12-én kora délután Győrben, a Vasvári Pál úton, amikor a rendőrök ellenőrizni akarták. A sofőr a megkülönböztető hang- és fényjelzés ellenére sem állt meg, gyorsított, a piros jelzést figyelmen kívül hagyva áthajtott egy kereszteződésen, majd a Levendula utcában egy szabályosan parkoló kocsinak ütközött. Az őt követő rendőrök ezután intézkedtek. A jármű átvizsgálása során az utastérben droggyanús anyagot találtak, és az is hamar kiderült, hogy a baleset okozójának nincs érvényes jogosítványa, valamint az autó műszakija is lejárt - közölte a rendőrség.

A fiatal nőt a helyi rendőrkapitányságra állították elő, ahol a drogteszt pozitív eredményt mutatott. Ezután engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, kábítószer birtoklása gyanúja miatt pedig kihallgatták.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a járművezetés bódítószer hatása alatt negatív hatással van a közlekedés biztonságára. Már a kis mennyiségű fogyasztás is olyan hatást válthat ki, ami nem teszi lehetővé a biztonságos közlekedést. Ezzel veszélyeztetjük mások és saját magunk életét, testi épségét is.