2025.03.13. 15:20
Magánnyomozónak adta ki magát a férfi – Győri nőt vágott át 2.4 millióval
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki magánnyomozónak mondta magát. Foglalkozása és titkosszolgálati munkája alapján bizonyos körülmények kiderítésére vállalkozott, és ezzel 2.400.000 forintot csalt ki egy hölgytől. A álmagánnyomozó börtönbe is kerülhet a nagy értékű csalás miatt.
Az álmagánnyomozó ügyében készült vádirat szerint a sértett nő először 2021 tavaszán kérte a férfi segítségét. Azt akarta kideríteni, hogy miért nem sikerül annál a győri munkahelynél elhelyezkednie, ahol szeretne. Úgy vélte, ebben a kérdésben a szálak a volt párjához vezetnek.

Az álmagánnyomozó könnyen átverte a nőt
A férfi a feladatot elvállalva információkat szállított a sértettnek, akinek – valótlanul – titkosszolgálati munkájáról, ügyvédi kapcsolatairól is beszélt. Ezért néhány hónap múlva 400.000 forintot vett át. 2023-ban a győri nő újabb feladat elvégzésével bízta meg az álmagánnyomozót, mert aggódott egy ismerőséért. A hölgy vele szeretett volna kapcsolatba lépni. A vádlott ezúttal a feladatot 2.000.000 forintért vállalta el. A győri sértett ezért kölcsönt is felvett, majd aznap átadta a pénzt a magánnyomozónak hitt csalónak.
Beismerte a súlyos csalást
A pénz átvételét követően a férfi egyre ritkábban kereste a nőt, elismerte neki, hogy a megbízást nem tudja teljesíteni, majd elérhetetlenné vált. A férfi valójában magánnyomozói képesítéssel, tapasztalattal, az általa előadott kapcsolatokkal sosem rendelkezett.
Az ügyészség a bűncselekményt beismerő férfit nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta meg. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.