2025.02.13. 16:52
Végjáték a Győri Törvényszéken - Védőbeszéd az eltűnt villanyszerelők ügyében
Mielőtt ítélet születne és megszólalt volna az utolsó szó jogán É. Imre, a kettős, minősített emberöléssel vádolt győri vállalkozó, ügyvédje kapott szót. Dr. Bagó Ottó kiáll védence állítása mellett, miszerint az eltűnt villanyszerelők megöléséhez a vádlottnak semmi köze.
- Nincs beismerés, nem is lesz - mondta dr. Bagó Ottó ügyvéd. Annak a győri vállalkozónak a védője, akit lassan hét éve vádolnak azzal, hogy előre kitervelten nyereségvágyból és aljas indokból megölte az eltűnt villanyszerelőket. Az egyiküknek több mint 10 ezer euróval tartozott, míg másikuknak kibérelt markológépet kellett volna visszaadnia. É. Imre töretlenül tagad, tegnap az utolsó szó jogán beszélhetett a Győri Törvényszéken, az első fokon eljáró bíróság előtt, mielőtt ítéletet hirdetnek az ügyében. De mindez előtt még védőbeszédet tarthatott ügyvédje, amire dr. Takács Róbert ügyész is reagált.

Nem lehet összehasonlítani
- Elérkezett ez a nap is, még szerencse, hogy ma csütörtök van és nem péntekre esett 13.-a - kezdte perbeszédét az ügyvéd, aki egy hónap kivételével és rövid megszakítással szinte végig képviselte a vádlottat. Az ügyészhez és a sértetti képviselőhöz hasonlóan a darnózseli gyilkosságot és a VV Fanni ügyet említette meg. Majd kiemelte azt is, hogy Magyarországon a Kúria kimondta, holttest nélkül is el lehet ítélni valakit gyilkosságért, amivel ő nem ért egyet.
- Az ölés módjának hiányában nem lehet megállapítani az emberölést, ez az eljárás nyomszegény. Míg a darnózseli ügyben találtak a réten emberi maradványokat és bőrdarabokat, amiket később a sértettel azonosítottak, illetve VV Fanniról pedig van egy videó, ahol eszméletlenül a karjában cipeli a vádlott, így érhető a döntés. Ott komoly bizonyítékok voltak, de az eltűnt villanyszerelők ügyében nem találtak semmit, nincs arra komoly bizonyíték, hogy a sértettek meghaltak volna - emelete ki a felvezetésben dr. Bagó Ottó.
Nincs könnyű dolga az ügyvédnek
Ezután kissé egyszemélyes műsorba csapott át a védő. Elmondta, hogy mennyi megjegyzést kapott arról, hogy elvállalta az ügyet és, hogy akkor még csak egy gyilkosságról szólt a vád.
Eltűnt villanyszerelők tárgyalása: Védői perbeszéd
Fotók: Molcsányi MátéEgy nyomozó azt mondta nekem, ne gondoljam, hogy a védencem megússza ezt, el fogjuk ítéltetni. De azt is megkaptam, hogy az ügyfelem sorozatgyilkos. A hosszú nyomozás, az alapos, részletes bizonyítás és az elképesztő ügyészi vádbeszéd után a végjátékban nincs könnyű dolgom
- állította.
Elmondta azt is, hogy neki ügyvédként annyi feladata van, hogy érvényesítse a vádlott jogát, nem személyes ügye. Hozzátette: elhiszi védencének, hogy nem követte el az ellene szóló bűncselekményeket.
Nincs arra minden kétséget kizáró bizonyíték, hogy a vádlott megölte a sértetteket. Ha nincs holttest, nem állapítható meg a halál oka, ahogyan az idegenkezűség sem, mindegy mit mond a Kúria
- fogalmazott a védő.
Beszéde során többször megemlítette, hogy a bíróságnak kialakult véleménye van az ügyről, majd felvetette, hogy a hét kriminalisztikai kérdésből egyet sem tudnak megválaszolni:
- ki?,
- mikor?,
- hol?,
- mit?
- kivel?
- miért? és
- hogyan? tett.
Közvetett bizonyítékok az eltűnt villanyszerelők ügyében
- Nem következtetni kell, ide racionális tények kellenek, azonban csak közvetett bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre - hangsúlyozta.
É. Imre 68. életévében jár, amennyiben a bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően dönt és 40 év fegyházat szabnak ki rá, és beszámítják az előzetes fogvatartási időket, akkor is 100 éves kora után szabadulhat.
Ez egy halálos ítélet
- állapította meg.

Dr. Bagó Ottó szerint a vádirat tényként kezeli, hogy É. Imre ölt, ő azonban 7 éve következetesen tagad. Arról, hogy védence 6-7 különböző vallomást tett, úgy értékelt, hogy először még félt, ha elmondja, találkozott a sértettekkel, akkor abból baja lesz. Közben O. Vilmos és M. Zoltán eltűnését követően is poligráfos vizsgálatnak vetették alá a vádlottat. - Ha akkor én védem É. Imrét, ilyen nem történik meg, nem engedtem volna. Már az óvodában is tudjuk, ha bűncselekménnyel vádolnak, akkor vagy nem mondunk semmit, vagy egyszer beszélünk és többet soha - jegyezte meg az ügyvéd.
"Elfogult, haragos és alkoholista tanúk, akik hazudnak"
Majd elkezdte sorolni az eljárás során kihallgatott tanúkat, legtöbbjük esetében a védő úgy véli, hogy önmagában semmilyen terhelőt vagy lényegeset nem mondtak el, főleg nem olyat, ami azt bizonyítaná, hogy védence gyilkos. A rokonok, családtagok vallomásait álláspontja szerint nem is kellene figyelembe venni, mert azok elfogultak. Néhány tanú esetében pedig az illető vagy alkoholista, vagy elítélt bűnöző, vagy mivel tartozott neki a vádlott, így haragból, bosszúból hazugságokat állítanak - fogalmazta meg véleményét a védő.
A sértettek autójának eltüntetését azzal indokolta, hogy É. Imre csak azt tette, amire kérték. Ha el akarta volna tüntetni a gyilkosság nyomait, akár fel is gyújthatta vagy a folyóba lökhette volna az autókat, de nem így tett. A lőpornyomok indoklása szerint flexelésből származhatnak, nem pedig lőfegyverből, míg M. Zoltán DNS-e és vére azért kerülhetett a vádlott autójába, mert a sértett is használta a kocsit korábban. A mobilcella információk szerint pedig nincs konkrét bizonyíték, azok csak következtetések - véli dr. Bagó Ottó, aki úgy véli, hogy büntető ügyvédi pályafutása szerint ez a legkomolyabb és bonyolultabb ügye.
- Imre még mindig bízik abban, hogy nem ítélik el. Olyan egyszerű ember, mint egy fakocka. Igazán különleges képességének kellene ahhoz lennie, hogy nyomtalanul eltüntessen két embert úgy, hogy azokat 10 és 7 éve ne találják meg. Személyiségénél fogva nem lenne erre képes, ahogyan arra sem, hogy az orránál fogva vezesse a hatóságokat - zárta védőbeszédét az ügyvéd, majd védence felmentését kérte. Majd egy történet köré szőve kiemelte:
Gondolkozzon el a bíróság azon, hogy egy ártatlan embert elítél-e.