2025.01.19. 08:30
Barátja halálát okozta a felelőtlen sofőr Nagyság közelében
Halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki a gépkocsit úgy vezette, hogy közben a barátja a motorháztetőre hasalt.

Fotó: Shutterstock
A vádirat szerint három férfi személygépkocsival 2022. január 2-án 22.00 óra körül Nagysáp közelében, az 1119-es út melletti, a közforgalom elől el nem zárt, betonburkolatú, 3.690 m2 területű, rendszeresen használt területre ment.
Ketten, az elkövető és a sértett a jármű mellett beszélgettek, majd az elkövető autóba ült, a területen többször körbe vezette, majd megállt.
Ekkor a sértett a jármű motorháztetőre hasalt, mindkét kezével a szélvédő és a motorháztető közötti karosszériaelembe kapaszkodott. Az elkövető ezt látva a járművel ismét elindult, a járművet 30 km/óra sebességre gyorsította, megtett mintegy 17 métert, ezzel a sértett életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.
Az elkövető ezután a járművel hirtelen és erőteljesen fékezett, emiatt a sértett a motorháztetőről a betonfelületre zuhant. A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, ugyanakkor eszméletét nem vesztette el, vérző sérülése nem volt, azt mondta, hogy orvosi segítségre nincs szüksége.
A sértett a járműbe önerőből szállt be, kizárólag fejfájásra panaszkodott; ezért az elkövetőt és a sértettet a járművel a harmadik férfi az elkövető tatai otthonába szállította.
Az elkövető a sértett állapotát az éjszaka figyelemmel kísérte, vele többször beszélt. A sértett állapotromlásról nem számolt be, az orvosi ellátást továbbra is elutasította, ennek ellenére az elkövető hajnalban mentőt hívott. A sértettet a mentőszolgálat kórházba szállította, orvosi kezelése megkezdődött, azonban az nem volt eredményes és a sértett elhunyt.
A bíróság a férfit 2 év 8 hónap börtönbüntetésre és 7 év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte. Az ítélet kihirdetését követően az ügyész, a vádlott és a védő három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
A fenntartott három munkanapon belül az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés jelentős mértékű súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A cselekmény a Büntető Törvénykönyv szerint öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.