Oktatás

2025.01.21. 21:00

Az állatvédelemről tanulhattak a diákok az állatkertben

A győri Xantus János Állatkert adott otthont az immáron 10. alkalommal megrendezett „Állatkerti élmények” elnevezésű állatvédelmi eseménynek.

Az állatvédelemről tanulhattak a diákok az állatkertben

Forrás: Police.hu

A helyi Radó Tibor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani intézmény tanulói voltak az állatkert vendégei január 17-én, ahol a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai várták őket, majd játékos formában beszélgettek el az állatvédelemmel kapcsolatos ismeretekről. Az eszmecsere során szó esett a vadon élő állatokkal összefüggő fontos tudnivalókról is – közölte a rendőrség.

Forrás:  Police.hu

Prevenciós kollégáink felhívták a kisdiákok figyelmét a „jó gazda gondossága” alapelveinek fontosságára, az állatok védelme és egészségük megóvása érdekében teendőkre.  Érintették továbbá az állatkínzás kegyetlenségét és átbeszélték azt is, hogy aki védtelen állatot bánt, vagy kínoz, az bűncselekményt követ el és akár börtönbe is kerülhet tettéért.

A tanulóknak az állatkert munkatársai jóvoltából lehetőségük volt különféle vadon élő állatot közelebbről is megismerni – a bátrabbaknak megsimogatni – miközben hasznos tájékoztatást kaptak valódi élőhelyükről és mindennapjaikról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában