2024.09.25. 19:54
Anyázás a bíróságon - Felfokozott hangulatban folytatódott annak a férfinek a tárgyalása, aki kis híján megölte feleségét
További tanúk - rendőrök, segítők, szakértők - meghallgatásával folytatódott szerdán a Győri Törvényszéken annak a férfinak az ügye, aki tavaly januárban késsel támadt volt feleségére Győr belvárosában. A vád szerint meg is akarta ölni, ezért emberölési kísérlettel vádolja az ügyészség. A lefoglalt kések is előkerültek a tárgyalóteremben.
Fotó: Csapó Balázs
Először a helyszínelő rendőröket, illetve azokat a férfiakat hallgatta meg a bíróság a teremben, akik a megkéselt feleség segítségére siettek.
- Amikor kiérkeztünk, az elkövető már a földön feküdt, civilek fogták le. Majd próbáltunk a nővel beszélni, közben a férfi kiabálta, hogy "Akkor is megölöm" - emlékezett vissza a történtekre a rendőrnő, aki elsőként érkezett a helyszínre társával.
A bejelentés alapján több egység is a győri Kis János utcába sietett, ugyanis H. Ferenc (az akkor még) felesége munkahelyén, egy kis pedikűrös üzletben támadt a nőre. A nyomozás során tett vallomások szerint először elküldte a bent tartózkodó vendéget: "Menjen ki, mert nem akarja látni, ami itt fog történni" - mondta a szemtanú szerint.
Közben az üzlet feletti irodákban csapkodásra és segítségkérésre lettek figyelmesek.
Úgy hallottam azt kiabálta valaki: Segítség, meg fog ölni! Azonnal lesiettünk az utcára a kollégámmal, de akkor már egy másik férfi fogta le az elkövetőt, mi csak segítettünk neki, amíg kicsavarta a támadó kezéből a kést. Addig térdeltem a vádlotton, amíg át nem vették a rendőrök
- mondta el a történteket az egyik segítő. - Ösztönből cselekedtünk - tette hozzá. - Kérdeztem a vádlottat, hogy miért tette, amire azt válaszolta: "18 millió forintot nem fogok annyiban hagyni" - részletezte a tanú.
Közben megjelent a teremben, a vádlott volt felesége is. A helyzetet H. Ferenc nem tudta kezelni, rögtön nyugtalanná vált és szidalmazni kezdte a nőt, aki először igyekezett figyelmen kívül hagyni a trágár szavakat, de azért visszareagált.
Hazudsz össze vissza! Te drogos, lopós k*rva
- hagyták el egymás után a vádlott száját a cifrábbnál cifrább szavak. Majd egymás édesanyját szidták.
Folytatódott annak a férfinek a tárgyalása, aki kis híján megölte feleségét Győrben
Fotók: Csapó BalázsDr. Bóka Tibor bíró ismét rákérdezett a férfinél, hogy mit ivott ma, ugyanis legutóbb befröccsözve érkezett a tárgyalásra. Majd lefoglalt késeket is mutatott a tanúknak, hátha felismerik melyik eszköz volt a bűncselekménykor a kezében.
A vádlottat az emberölési kísérleten túl zaklatással is vádolják, a halmazati szabályok szerint 5 és 15 év közötti szabadságvesztés szabható ki ellene. A 7 év börtön mértékes indítványt nem fogadta el.