Nem alszik nyugodtan

2023.04.27. 14:54

Ellopták az abdai méhész majdnem száz kaptárát - Több millió forint a kár

Ellopták Szémann Tamás abdai méhész 96 kaptárát. Az elkövetők valószínűleg dolgozhattak már méhészetben.

Gyurina Zsolt

Széman Tamás szerint a tettesek minden bizonnyal a kaptárakat lezárták, aztán összekötötték őket és az egészet felrakták egy teherautóra.

Fotó: Nagy Gábor

- Öttevényről Mosonszentmiklós fele, autópálya átjáró melletti vak úton lévő telephelyünkről elloptak 96 tamási rendszerű félkeretes fiókot, mézes és üres lépekkel együtt - nyilatkozta lapunknak az abdai méhészet tulajdonosa, Szémann Tamás. - Huszonöt éve foglalkozom méhekkel, még soha nem történt velem ilyen. Arról már hallottam, hogy az ország keleti felén megesett ilyesmi, nem hittem volna, hogy felénk is előfordul valaha. Egy héttel ezelőtt jártunk a területen utoljára, aztán most vasárnap már hűlt helyük volt a kapáraknak. A kárt még nem mértük fel pontosan, de az biztos, hogy több millió forint.

A '90-es években volt a térségben hasonló bűnügy

Szémann Tamás hozzátette, hogy amikor a méhészkedésbe belevágott, még a kilencvenes években hallott arról, hogy egy bűnbanda lopott el kaptárokat, a Balaton és Győr között mozgatva azokat, de persze lebuktak. A viaszt kiolvasztották, a mézet kipergették, a méheket lekénezték, a kaptárakat elégették. Úgy gondolja, hogy hasonló lehet a tervük a mostani tolvajoknak is.

Jutalom a nyomravezetőnek

- Tehetetlen vagyok. Nekem is vannak kameráim, de sokra nem megy velük az ember, hiszen a méhek esetében minden kis mozgásra jeleznek, ráadásul ha vannak is felvételeim az elkövetőkről, csak azt látom, hogy beöltözött, arcukat eltakaró emberek viszik el a kaptárokat - hangsúlyozta az abdai méhész. - Felhívást tettem közzé, hátha valaki tud az esetről valamit. Kérem, hogy ha valaki használható információval rendelkezik, jutalom ellenében jelentkezzen nálunk. Aki ilyet vásárolt a napokban, vagy próbálnak neki eladni, az jelezze nekem!

Szémann Tamás azt tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot az országos egyesülettel: azt reméli, hogy talán van erre a helyzetre valamilyen biztosítás, némi kártalanítást kaphat. Úgy vélte, hogy a tettesek minden bizonnyal a kaptárakat lezárták, aztán összekötötték őket és az egészet felrakták egy teherautóra.

Ismerhették a szakmát

- Valószínűnek tartom, hogy az elkövetők dolgoztak már méhészetben, de azt nem hiszem, hogy egy méhész tett volna ilyet, bár természetesen az is lehetséges, sokfajta ember van. Más telephellyel rendelkezünk, a történetben az a szomorú, hogy ezek után az ember most nem tud nyugodtan aludni, hiszen arra gondol, a többivel is megtörténhet ugyanez - fogalmazott a Kisalföldnek Szémann Tamás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában