Talpig fehérben

2023.02.07. 18:02

Folytatódott Fekete Dávid tárgyalása Győrben

Kedden folytatódott annak a győri énekesnek a tárgyalása, akit a vád szerint több mint 300 millió forintos csalást követett el. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szerint 2017 nyara és 2021. március között 20 alkalommal követett el vagyon elleni és egy esetben közbizalom elleni bűncselekményeket, mintegy 43 354 000 forint értékben, illetve 279 574 213 forint kárt okozva.

kisalfold.hu

Tisztaság, ártatlanság, jóság színét viselte - Talpig hófehérben érkezett tegnap a Győri Járásbíróságra, a győri F. Dávid énekes. Fotó: Csapó Balázs

Hiába jött el kedden két sértett is a meghallgatásra, akik állításuk szerint több tíz milliót adtak kölcsön F. Dávidnak, mivel a bíróság csak később hallgatja meg őket, így nem lehetnek jelen a vádlott vallomástétele alatt, ami a tervek szerint a hét végéig is elhúzódik. A győri énekes továbbra is fenntartja, hogy ártatlan, a részletes vallomástételében hangsúlyozta, hogy bűnös szándék soha nem vezérelte.

F. Dávid előre megírt vallomását kedden kezdte el ismertetni a bíróságon. 

Jogtalan haszonszerzési célzat vagy bűnös szándék soha nem vezérelt. Ugyan maradtak elszámolatlan tételek néhány barát felé, de azokért felelősséget vállalok. Senkit, soha nem akartam előre megfontolt szándékból megkárosítani. A tartozásban szereplő összegek pedig nem fedik a valóságot, azok sokkal kevesebbek igazából. A nyilatkozatot aláírató személyek olyan összegeket írtak le, amik már kamatos kamattal terheltek

 - fogalmazott a vádlott énekes, aki szerint a sértettek követelése többszörösen megtérült már és most is csak további hasznot akarnak húzni.

A hitelezők - a vádlott elmondása szerint - azért adtak neki pénzt, mert felismerték, hogy milyen jó üzletember és befektetni akartak, hogy Dávid megsokszorozza azt. - Nem azért adták a pénzt, mert adósságot kellett törlesztenem, hanem mert a cégembe akartak befektetni. Végül sokkal több pénzt kaptak vissza, mint amennyit befektettek - hangoztatta. Állítása szerint ezt bizonyítja az is, hogy az évek során egyetlen polgári per sem indult ellene. A vádlott a bíróságot arra kérte, hogy ha a hamis tanúzás gyanúja felmerül bármelyik tanú esetében is, akkor indítsák meg a büntetőjogi eljárást.

F. Dávid érkezik a Győri Járásbíróság épületébe, ahol az ügyét tárgyalták kedden.
Fotós: Csapó Balázs

Úgy érzi kihasználták

F. Dávid úgy véli, lejárató kampányt indítottak ellene, és emiatt indul el a lejtőn és ment tönkre az autókereskedéssel foglalkozó cége, az FD CAR. Az uzsorakamatok teljesíthetetlensége miatt pedig ezután csődbe ment, de állítása szerint ennek ellenére is, a sértettek közül többen tízmilliós haszonnal szálltak ki a közös üzletből.

Beszélt arról is a tárgyaláson, hogy már belátja és elismeri, hogy voltak rossz döntései, de szerinte a legnagyobb hibája az volt, amikor olyanokért állt ki, akikért nem kellett volna, mert csak kihasználták. - Sokáig fel sem tűnt, hogy egy arany tojást tojó tyúk vagyok - mondta a bírónak.

- A Megasztár után beteljesült az álmom, számos felkérést kaptam, Győr arca lettem, üzletemberek társaságába kerültem. Megjelentem óriásplakátokon, buszokon és a buszmegállókban is. Jó marketing volt az arcom és a nevem, ezért is kerestek meg sokan, sokféle ajánlattal - fogalmazott F. Dávid.

Autókereskedő szeretett volna lenni

Elmondta azt is, hogy a másik nagy vágya az üzleti életbe való beletanulás volt. - Gyerekkorom óta az autók és a motorok szerelmese vagyok. 17 évesen bonyolítottam le az első autó adás-vételemet. A családi házunk udvarán takarítottam, políroztam a kocsikat eladás előtt. Ezután híre ment, hogy ilyenekkel foglalkozom és a szamárlétrát végigjárva lett végül saját autókereskedésem. Rengeteg pénzt beleöltem, de nagyon szerettem csinálni és az emberek is szerettek. A szemem előtt csak az lebegett, hogy ebből mindenki pénzt keressen - fejtette ki vallomásában F. Dávid, aki a hét további napjain is igyekszik bebizonyítani, hogy a vádiratban leírt tartozásai nem valósak.

Az ügyészség szerint azonban magánszemélyeket, cégeket, bankokat csapott be és mint kiderült többen jelentős kártérítésre tartanak igényt. A vád szerint még volt feleségét is megvezette, amikor a nő nevére több tízmilliós hitelt vett fel.

Dr. Szeredi András, bíró kérdésére elmondta, hogy havi százezer forint gyerektartást fizet volt feleségének és ikergyerekeivel is rendszeresen találkozik, akikre hetente többször vigyáz. Valamint otthonról dolgozik, két munkahelye van, amiből összesen 300 ezer forint a jövedelme.

Börtönből otthonba: 2021 májusában tartóztatták le a győri énekest, majd az ügyészség vádat emelt ellene nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűntettek miatt. F. Dávid tárgyalássorozata tavaly novemberben kezdődött meg. Eddig tizennégy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, közben elvált. A férfi tavaly július óta házi őrizetben éli mindennapjait egy nyomkövetővel a lábán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában