Négyes karambol a Széchenyi hídon

2023.01.12. 15:47

Banális, ám annál gyakoribb hibával indult a négyes baleset, amelyben Lamborghini is sérült Győrben - friss rendőrségi fotók

A délutáni csúcs idején több jármű karambolozott a forgalmas hídon. A balesetben az okozó sofőr és az egyik vétlen jármű utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

kisalfold.hu

Két embert sérült a balesetben, őket a mentők a Petz-kórházba vitték. Fotó: Police.

Péntek, 8.29 - A győri rendőrök felvételei a balesetről

Egy 42 éves győri férfi közlekedett Mercedes típusú személygépkocsijával 2023. január 12-én 15 óra körüli időben Győrben a Széchenyi hídon a Budai út felől Bácsa irányába.

Haladása során nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó, majd forgalmi okok miatt lassító 25 éves csornai sofőr által vezetett Lamborghininek, és hogy a karambolt elkerülje, az autót balra kormányozta. A manővere során áttért a bal oldali sávba, ahol egy Mercedes gépkocsival frontálisan ütközött, amely ennek következtében nekisodródott egy Fordnak. Az eset során a balesetet okozó gépjármű a Lamborghini bal oldalát is megrongálta - közölte a rendőrség.

Az ütközés körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Csütörtök, 19.42 - Újabb tudósítói fotókat kaptunk

18.11 - Olvasónk fotója a délutáni csúcs idején történt balesetről

Lapunk biztos forrásból származó információi szerint a villámgyors sportautó kis mértékben érintett a balesetben; az előtte ütköző járművek törmelékétől sérült a sárga Lamborghini.

Fotó: Tudósító

17.50 - Újra zavartalanul halad a forgalom a Széchenyi hídon

A rendőrség portálunk kérdésére péntek reggelre ígért tájékoztatást a balesetről.

16.47 - A teljes útzárat feloldották

Jelenleg félpályán engedik a járműveket - közölte az Útinform.

15.45 - Útzár a baleset helyszínén

Összeütközött négy személyautó csütörtök délután Győrben, a Széchenyi hídon. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói három gépkocsit áramtalanítottak. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában