Baleset

2022.11.29. 13:37

Két személy megsérült, tizenkét autó törött az utakon Győr-Moson-Sopronban

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök hétfőn két személyi sérüléssel, illetve tíz anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Sopronban szinte egy időben történt a két személyi sérüléssel végződő baleset.

kisalfold.hu

Forrás: police.hu

Egy 49 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsival, Sopron külterületén, a Zarándok útján 2022. november 28-án 16 óra 30 perc körül. A 84-es számú főútvonal kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva, lassítás nélkül hajtott rá a főútra, ahol neki ütközött az úton szabályosan haladó 39 éves újkéri lakos által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a vétlen sofőr megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesetet okozó 49 éves gépjárművezetővel szemben a rendőrök megállapították, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét, ezért a vezetői engedélyét elvették, és ellene ittas járművezetés vétsége miatt a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Sopronban, a Győri úton közlekedett személygépkocsijával 2022. november 28-án 16 óra körül egy 44 éves soproni asszony. A Csengery utca kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának megfelelően megállt, majd miután a védett útvonalon a jobbról és balról érkező gépjárművek sofőrjei az elsőbbségükről lemondtak, a nő a kereszteződésbe hajtott. Manővere során azonban nem vette észre, hogy a Győri út felől egy 16 éves fiatalember segédmotoros kerékpárjával az álló gépjárművek mellett elhaladva a kereszteződéshez érkezik, és őt elütötte. A 16 éves ágfalvi lakos a balesetben megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja - közölte weboldalán a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában