2022.11.21. 12:23
Győrből kötött el egy autót a 17 éves Brendon, egészen Ácsig jutott vele
A kocsiból kifogyott a benzin, a fiút még aznap elcsípték a rendőrök.

Forrás: Pixabay
A Győri Rendőrkapitányság befejezte a 17 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy ismerősének gépkocsijával, vezetői engedély- és az autó használójának beleegyezése nélkül kocsikázott - írja a police.hu.
A rendőrségre július 31-én érkezett a bejelentés, hogy az autó jogos használójának szeme láttára, annak egy ismerőse – egy 17 éves kapuvári fiatalember – előzetes engedély nélkül elhajtott a járgánnyal, a benne ülő utassal együtt. Győrben egy barátjukat felvették, majd Gönyűn keresztül Nagyszentjánosra, ezután pedig Ácsra furikáztak, ahol az autóból kifogyott a benzin.
A bejelentés alapján a rendőrök a lerobbant autó mellett még aznap intézkedtek, a kocsi pedig ugyanazon az éjjel visszakerülhetett a jogos tulajdonosához.
Időközben kiderült, hogy a kocsiból eltűnt egy személyi igazolvány, lakcímkártya, valamint egy mobiltelefon is, ezért Sz. Brendont a győri nyomozók – a jármű önkényes elvétele bűntette mellett – lopás vétsége, illetve okirattal visszaélés vétsége elkövetése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.