Fordulat az ügyben

2022.10.10. 11:38

Gyilkosság Abdán - Hazaengedték a fiát leszúró apát

Árpi bácsi sohasem bocsát meg magának. Védője szerint ez becsületbeli ügy.

Simon Roberta

Fotó: Cs. B./Kisalföld-archívum

Hazaengedték a börtönből a nyáron azt a 78 éves abdai férfit, aki néhány éve hasba szúrta 51 éves ittas fiát, miután az rátámadt. Tavaly januárban a Győri Ítélőtábla 5 évre ítélte emberölés miatt, kedvezménnyel 2023. februárban szabadulhatott volna. Árpi bácsi sohasem bocsát meg magának azért, hogy ő okozta fia halálát. Védője szerint ez becsületbeli ügy, az idős férfinak nem az számít, mennyire ítélik el, hanem hogy elhiggyék, nem gyilkos és nem akart ölni. Dr. Németh Miklós ügyvéd szerint – aki korábban bíróként a vörös- iszapper vádlottjait ítélte el – a törvényszék figyelmen kívül hagyta a szúrás előtt, közben és után történt körülményeket: például a fiú jóval magasabb, erősebb, agresszív és ittas volt, előtte az apjára támadt, a kés már a vádlott kezében volt, mert kenyeret szelt.

–AbdaDr. Németh Miklós védő tavaly kegyelmi kérvényt írt a köztársasági elnöknek, majd benyújtotta a felülvizsgálati kérelmet a Kúriának. Először úgy tűnt, hiába várnak, egy évvel később, idén nyáron megkapták a végzést: félbeszakították a letöltendő szabadságvesztést és kiengedték Árpi bácsit. Azóta a Kúria hatályon kívül helyezte a korábbi két ítéletet, az ügyet újratárgyalják.

– Azt tudtam, hogy van értelme az idős férfi felülvizsgálati kérelmének. Erre viszont a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Tíz százalék esélyt adtam a hatályon kívül helyezésnek – mondta el lapunknak az ügyvéd.

A hasszúrások ritkán halálosak, azonban ez esetben a kés felülről lefelé haladt és fontos szerveket ért, elvágva a verőeret. Az apa hiába hívott azonnal mentőt és műtötték meg a fiát, másnap meghalt. 
A vádlott mentőkkel folytatott telefonbeszélgetését többször lejátszották a tárgyalásokon. Hallani lehetett, ahogyan kétségbeesetten segítséget kér a diszpécsertől: „Megszúrtam a fiamat, kérem, segítsenek. Jaj, siessenek, mert nagyon vérzik.” Árpi bácsi mindig sírva hallgatta végig a tragikus este történéseit.

Szoros volt a kapcsolatuk, az 51 éves fiú az apjával lakott, aki gyermekkorában a fociedzője is volt. Azonban amikor 2018 októberében összeszólalkoztak, a fiatalabb megszorította a jóval gyengébb idős férfi kézét. S. Árpád kétségbeesetten hívta a lányát, hogy csillapítsa le a testvérét, mert megint durva és részeg. A hőzöngő fiú apja után ment a konyhába és rátámadt, aki épp kenyeret szelt a vacsorához. Ekkor szúrta hasba apa a fiát.

Az eset megosztja a közvéleményt. Akik ismerik az abdai S. Árpádot, tudják, hogy nem gyilkos és nem akarta megölni a fiát. Talán ezúttal a bíróság is hinni fog neki.

– Az elsődleges, hogy a megismételt eljárásban alaposabban megvizsgálják a minősítést, hogy történhetett-e jogos vagy akár vélt jogos védelem. Az, hogy védencem túllépte-e a védekezés mértékét, már másik kérdés. Azt is vizsgálni kellene, hogy volt-e szándéka élet kioltására – emelte ki dr. Németh Miklós.

Ha végül a Kúria kevesebbre ítéli Árpi bácsit, mint amennyit már leült, kártalanításnak van helye. – Nem a kártalanítás a cél. Árpi bácsinak nem az a legfontosabb, hogy vissza kell-e mennie a börtönbe vagy sem. Számára ez becsületbeli ügy, hogy kimondják, nem gyilkos – hangsúlyozta az ügyvéd.

A védőtől azt is megtudtuk, hogy a 78 éves férfinek sokat romlott az állapota a tárgyalások óta. Nyáron a tököli rabkórházból szabadult, a Covidba majdnem belehalt és több mint 20 kilót fogyott. Azóta otthonában erősödik, javult az állapota.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában