Rablás nappal a nyílt utcán

2022.09.10. 07:58

Kés is villant: ismerőseit rabolta ki egy férfi Győrben az utcán

A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 29 éves férfit.

kisalfold.hu

Illusztráció/police.hu

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 29 éves budapesti lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított szeptember 8-án 11 óra után Győrben, a vasúti pályaudvarhoz közeli parkban padon üldögélő, általa látásból ismert két személyhez odasétált, és pénzt követelt tőlük - közölte a rendőrség a honlapján.

A rendőrségi közleményből kiderült, a győri ismerősök, egy 25 éves nő és egy 28 éves fiatalember nem teljesítette az általuk ismert, Győrben tartózkodó férfi kérését, aki ezt követően hirtelen mozdulattal elvette a fiatal nőtől a mobilkészülékét, majd közölte akkor ezt eladva lesz pénze.

A rendőrség felvétele
 

A három személy között szóváltás alakult ki, a győri fiataloknak azonban a gyanúsított nem adta vissza a készüléket. A férfi  nála lévő cipőből húzott elő egy kést, majd azt először a nő nyakához közel tartva, aztán a fiatal férfi felé hadonászva követelt továbbiakban is pénzt. A nő ijedtében elszaladt a parkból, és segítséget hívott. A kialakult helyzet közben az elkövető kiabált a győri férfival, és a parkban a nő által hátrahagyott táskából készpénzt vett ki.

Miután a pénzt megszerezte, elindult a pályaudvar felé, de a fiatal továbbiakban is kérte vissza a gyanúsítottól a telefont. Ezt követően ő a férfit többször a fején megütötte és a készüléket szándékosan földhöz vágta, amely össze is tört.

A rendőrök a bejelentést követően rövid idő alatt beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves férfit. A helyi rendőrkapitányságra történő előállítást követően, a nyomozók a budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában