Vesztegetéssel gyanúsítják

2022.06.17. 13:49

Győrben rendelték el a nyomozást - Korrupciós bűncselekmények miatt őrizetben egy NAV-os

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más korrupciós bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást, amely ügyben gyanúsítottként hallgatta ki az igazgatási ügyintézőt és indítványozta letartóztatását.

kisalfold.hu

A felvétel az elfogást követően készült. Fotó: Központi Nyomozó Ügyészség

15.28 - Letartóztatták a NAV ügyintézőjét

A Győri Járásbíróság döntése után legalább 30 napig letartóztatásban marad a korrupcióval gyanúsított ügyintéző - válaszolta kérdésünkre dr. Kovács Katalin, a Központi Ügyészség szóvivője.

13.45 - A gyanú szerint az ügyintéző minden alap nélkül négy millió forintot vett át egy vállalkozótól

A nyomozó ügyészség 2022. június 16-án, több helyszínen hajtott végre összehangolt bűnügyi akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével. Az ügyészség az elkövető elfogását követően kutatásokat és szemlét tartott, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatta ki a középkorú férfit.

A megalapozott gyanú lényege szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021. decemberében, folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak.

A férfi emellett felajánlotta a közreműködését azzal kapcsolatban is, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével – amelyre hivatkozva milliós nagyságrendű ellenszolgáltatást kért – elérhető, hogy az ügyben ne induljon büntetőeljárás.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik személytől – azt állítva, hogy vele szemben adóigazgatási eljárás van folyamatban – a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű jogtalan vagyoni előnyt. Később a férfi újból felvette a kapcsolatot a vállalkozóval és arra hivatkozva, hogy „súlyosbodott az eljárás”, további két millió forint befizetésének szükségességre hivatkozott, ugyancsak valótlanul. Az ügyintéző minden alap nélkül négy millió forintot vett át a vállalkozótól, amellyel ismeretlen módon rendelkezett.

Az ügyészségen gyanúsítottként kihallgatott férfi nem tett vallomást, letartóztatásáról pénteken dönt a Győri Járásbíróság. A minősített befolyással üzérkedés bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban jelen esetben a büntetési tétel felső határa – a  halmazati szabályokra tekintettel – 12 év - közölte portálunkkal a Központi Nyomozó Ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában