Italozásból veszekedés, majd verekedés

2022.04.26. 18:28

Fojtogatta, majd lefejelte barátnőjét egy farádi férfi

A Csornai Rendőrkapitányság egy 28 éves farádi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást. „Hogy távolabb tartsam, megfejeltem”- vallotta kihallgatásán.

kisalfold.hu

Forrás: Illusztráció / Pixabay

A rendőrség tájékoztatása szerint, április 25-én este 7 órakor arról kaptak bejelentést, hogy Csornán, a Petőfi lakótelep egyik lakásában verekedés történt. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy – közös italozást követően – egy 28 éves fiatalember a barátnőjével szóváltásba keveredett. A veszekedést tettlegesség követte: a férfi fojtogatta, majd lefejelte a 27 éves párját.  

Tettét követően elhajtott az autójával a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül Barbacs és Bősárkány közötti úton megállították, elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a fiatalembert súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte, és a rendőröknek elmondta, hogy a veszekedés és ezt követő verekedés során a barátnőjét csak azért fejelte le, hogy távolabb tudja tartani magától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában