Áttörés az ügyben

2022.03.15. 10:13

Négy év után kapták el a győri rendőrök a bácsai posta rablóit? A gyanúsítottak tagadnak

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy négy évvel ezelőtt történt rablás végére tettek pontot - írja a rendőrség. A lezárt aktát vádemelési javaslattal a győri ügyészségnek elküldték.

kisalfold.hu

Fotók: Police.hu

A rendőrségre 2018. január 19-én 11 óra 20 perckor a Posta Főügyelet diszpécserétől érkezett jelzés arról, hogy Győrben, a Szabadság utca 23. szám alatt lévő postahivatalból egy fegyveres támadó több százezer forintot vitt el. A rendőrök néhány perc múlva a helyszínre érkeztek, alig 15 perc elteltével pedig már le is zárták a környéket az elkövető elfogása érdekében. Ezután gyors adatgyűjtés kezdődött, amelynek során a hivatal alkalmazottját, illetve két tanút is kikérdeztek a történtekkel kapcsolatban, és az általuk elmondott személyleírás alapján a feltételezett elkövetőről grafikai rajzot készítettek. A megyei rendőr-főkapitányság nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban releváns információt tud adni.

 

A nyomozás első hónapjaiban több bejelentés is érkezett a rendőrségre, amelyek mindegyikét megvizsgálták a rendőrök, azok kapcsán tanúkat hallgattak ki, információkat gyűjtöttek, adatokat értékeltek és elemeztek, összefüggéseket kerestek, azonban ezek egyike sem vezetett az elkövetők nyomára.

 

 

A nyomozók nem adták fel a kutatást, és végül két év elteltét követően áttörést értek el az ügyben. Ekkor két újabb személyt hallgattak ki tanúként, akik egyike – G. Attila 42 éves győri lakos - olyan információkat mondott el kihallgatásán, amit csak az tudhatott, akinek valamilyen módon köze volt a rabláshoz. G. Attila körül egyre jobban szorult a hurok, illetve a nyomozók további széleskörű adatgyűjtésének eredményeként látókörbe került társa is, a rablás másik feltételezett elkövetője, K. Csaba 49 éves szintén helybéli lakos. A megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkettőjüket fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, azonban mindegyikük tagadta a cselekmény elkövetését.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri Járási Ügyészségnek megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában