Lebuktak

2022.03.03. 19:33

Két fiatal hamis eurókkal fizetett Sopronban - fotón mutatjuk a másolt pénzeket

Két soproni boltban is hamis euróval fizettek azok a tettesek, akikkel szemben a nyomozást az elmúlt időszakban zárta le a Soproni Rendőrkapitányság.

kisalfold.hu

- Az egyik sértett feljelentése alapján indítottuk a nyomozást 2020. május 02-án pénzhamisítás büntette miatt. Egy soproni élelmiszerboltban fizetett hamis 20 euróssal egymást követő két napon két fiatalember, akik egy harmadik társuktól kapták az internetről rendelt álpénzt. Az első vásárlásnál még nem tűnt fel az eladónak, hogy nem valódi pénzt kapott, de a második esetben már gyanút fogott. Ekkor vizsgálták meg tüzetesebben az eredeti húsz euróshoz megtévesztésig hasonló fizetőeszközt. A feljelentést követően az elkövetőket sikerült hamar beazonosítanunk, és elfognunk. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően érkezett a kapitányságra egy újabb feljelentés, mely szerint egy másik soproni boltban is fizettek a hamis húszasokkal. Itt is csak a harmadik fizetés után vált gyanússá a használt fizetési eszköz. A két ügyet egyesítettük, és a tetteseket ezzel a cselekményükkel is meggyanúsítottuk – mondta el az estet kivizsgáló Henye Krisztián rendőr főtörzszászlós.

 

Henye Krisztián rendőr főtörzszászlós.

 

- A boltosokat azért tudták a pénzzel megtéveszteni, mert ahogy azt a szakértői vizsgálat is kimondta: azok számára, akik nem foglalkoznak euró bankjegyekkel nagyon nehéz megállapítani a különbséget, mivel mind színben, méretben és rajzolatban megegyeznek az eredeti 20 euróval. Amikor kezembe vettem az összegyűrt hamis bankjegyeket, tapintásra nekem sem volt feltűnő a különbség. A legszembetűnőbb a hamis bankjegy hátlapján látható „COPY”, azaz másolat felirat, azonban ezt a pénz átadásakor könnyen el tudták rejteni – folytatta az előadó.

 

A hamisítványok.

 

- Az ügy alapján arra szeretném a felhívni a figyelmet, hogy minden esetben alaposan meg kell vizsgálni a fizetéshez használt pénzt, főként, ha nem a rendszeresen használt valutával egyenlítik ki a számlát. A pénzhamisítás bűntettét nem csak a hamisító, hanem a hamis pénzt felhasználó is elköveti, amely elkövetéséért, akár nyolc év szabadságvesztést is lehet kapni – zárta gondolatait a főtörzszászlós.

 

A Győri Járási Ügyészség a napokban vádat is emelt a két elkövetővel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában