Frissítve

2022.01.15. 21:40

Tóba esett egy autó Győrben a Kenus utcánál - Két másik járművet is elsodort - Fotók

kisalföld.hu

Forrás: police.hu

A rendőrségre 2022. január 15-én 19 óra 36 perckor bejelentés érkezett, hogy Győrben, a Víziváros városrészben egy személyautó az út mellett lévő víztározó tóba hajtott. A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 31 éves nő a Kenus utcában akart leparkolni személygépkocsijával, amelynek során – vélhetően figyelmetlensége miatt – a parkolóban lévő két gépjárműnek neki ütközött, majd autójával a tóba hajtott

A balesetet követően az asszony a gépkocsiból szerencsésen kijutott, amely ezt követően teljes egészében a víz alá került. Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban a járművekben anyagi kár keletkezett  - közölte vasárnap a rendőrség.

 

Korábban írtuk:

 

Információink szerint szombat este fél kilenc magasságában vezetéstechnikai hiba miatt belehajtott a Kenus utcánál lévő tóba egy személygépkocsi. A baleset során a tó mellett parkoló két autót is elsodort. Az egyik parkoló autó félig belecsúszott a tóba, azt a tűzoltók rögzítették. A járművekben jelentős anyagi kár keletkezett. Úgy tudjuk, a balesetet okozó járművet egy nő vezette, ittasság gyanúja nem merült fel. 

Forrás: NAGYGABOR / Nagy Gábor / Kisalföld

 

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a járműben egy ember utazott, akit az ott lakók kimentettek. Őt a mentők kivizsgálásra kórházba szállították. A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egységek kivontatták a vízből a gépkocsit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában