Bűnügy

2021.11.24. 10:19

Kajárpéci gyilkosság – 12 évet kapott a férfi, aki gyermekük szeme láttára ölte meg volt élettársát

A férfi még 2019-ben Kajárpécen megölte az élettársát, majd a holttest mellett magára hagyta közös kiskorú gyermeküket.

MTI

Fotó: Csapó Balázs

Jogerősen tizenkét év börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla egy férfit, aki 2019-ben tízhónapos közös gyermekük szeme láttára ölte meg volt élettársát.

A most 32 éves férfi és párja, Piroska 2011 óta voltak együtt, kapcsolatuk viharos volt, a veszekedéseket elköltözés, majd megcsalások követték. Ennek ellenére a pár együtt maradt, közösen nevelték 2018-ban született gyereküket. A nő viszont nem bírta tovább a folyamatos vitákat, így végleg elköltözött Kajárpécre az alig 10 hónapos Dominikkal.

A vádlott tudomást szerzett róla, hogy volt párja felélesztette kapcsolatát korábbi barátjával, ezért 2019. február 24-én az esti órákban felkereste és kapcsolatuk helyreállításáról beszélgettek. A férfi észrevette, hogy a nő telefonja folyton csipog, üzeneteket vált másokkal, amire bedühödött. A vita közben felmerült az apaság kérdése is, amire a vádlott olyan indulatos lett, hogy a széken ülő szerelme fejét többször ököllel megütötte.

A sértett a szobába menekült 10 hónapos gyermekükhöz, azonban a férfi folytatta a támadást, fojtogatta, majd egy késsel kilencszer arcon és nyakon szúrta.

Ezek után a hangosan síró gyermeket igyekezett csitítani, de sikertelenül, így inkább otthagyta az anyja mellkasára fektetve. A vérben fekvő 27 éves nő holttestére – akinek a nyakából egy kés állt ki – és a rajta síró gyerekre a nevelőapa talált.

A tettesre másnap találtak rá a rendőrök, aki féltékenységből a helyszínről magával vitte exe telefonját, hogy megnézze, kik üzengettek neki. Hívásokat és banki utalásokat is intézett a nő mobiljáról.

– Teljesen elborult az elmém. Csak arra emlékszem, hogy kétszer szúrok – mondta első kihallgatásakor.

A férfi apasági tesztet csináltatott, hogy megbizonyosodjon róla, Dominik az ő gyermeke-e, ami beigazolódott.

Fotó: Csapó Balázs

Cs. G. M. 7 év 6 hónap fegyházbüntetést, 5 év közügyektől eltiltást kapott első fokon, és a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon szabadulhatott volna. Azonban ezt túl szigorúnak vélték, így ő és ügyvédje is enyhítésért fellebbeztek. Az ügyész viszont súlyosbításra tett indítványt, szerinte nem a hirtelen harag, hanem a bosszú motiválta a vádlottat, és hidegvérrel cselekedett.

Tegnap dr. Kovács Tamás bíró és tanácsa emberölésért 12 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra súlyosbította a büntetést, amelynek kétharmad része után szabadulhat.

Öt évre eltiltották a férfit a kiskorúak felügyeletével járó foglalkozások gyakorlásától is.

– Őszintén sajnálom a történteket, és azt a mérhetetlen fájdalmat, veszteséget, amit okoztam Piroska családjának. Gyenge vagyok, mert megöltem azt a nőt, akit a legjobban szerettem, és azóta nem hagy nyugodni a lelkiismeretem. Mérhetetlenül megbántam, amit ezzel a gyermekemnek okoztam, elvettem tőle az édesanyját és magamat is, és most a szülei nélkül kell felnőnie. Tönkretettem az életét. Bocsánatot akarok kérni édesanyámtól is, aki nem gyilkosnak nevelt engem – mondta utolsó szó jogán, elcsukló hangon Cs. G. M. vádlott.

 

Előzmény

https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kajarpeci-gyilkossag-7-ev-6-honap-helyett-sulyosabb-buntetest-kert-a-ferfire-a-masodfoku-ugyeszseg-11114000/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában