Még a bejelentés előtt elfogták

2021.08.18. 09:32

Meg sem tudott melegedni a pénz az unokázós csaló zsebében, akit Bábolnánál fogtak el a győri rendőrök

A járőrök az M1-esen, Bábolna térségében igazoltattak egy férfit, aki nem sokkal előtte egy helyi idős asszonytól több százezer forintot csalt ki.

kisalfold.hu

Forrás: police.hu

A Győri Rendőrkapitányság felderítő egységének munkatársai a Győri Rendőrőrs járőreivel közösen 2021. augusztus 16-án az M1-es autópályán, Bábolna térségében egy gépkocsit állítottak meg, és ellenőrizték annak sofőrjét.

Az intézkedés oka az volt, hogy a rendőrök birtokába jutott információk szerint, a járművet vezető férfi kapcsolatba hozható az úgynevezett unokázós csalások elkövetésével. Az illető adatainak ellenőrzését követően a járőrök a gépkocsit is átvizsgálták, amelynek során egy zárt borítékban nagy mennyiségű, mintegy hétszázezer forint készpénzt találtak, aminek eredetéről a járművezető nem tudott elszámolni.

Fotó: police.hu

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahová időközben jelzés érkezett arról, hogy egy idős, helybéli asszonytól egy unokázós csaló pont annyi készpénzt vett át egy zárt borítékban, amennyit a rendőrök az átvizsgált gépkocsivezetőnél találtak.

A sértett bejelentése szerint, az otthoni vezetékes telefonján egy sírós hangú fiú, aki az unokájának adta ki magát azt mondta neki, hogy ételfutárként drogot szállított ki egy helyre úgy, hogy erről nem is tudott, azonban a rendőrök elfogták. Ezután egy női hang közölte az idős asszonnyal, hogy amíg nem fizet, az unokája őrizetben marad. Az aggódó nagymama összegyűjtötte a megtakarított pénzét, és átadta azt a lakásához érkező férfinak.

A nyomozók a 35 éves budapesti lakost csalás bűntette miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, majd 2021. augusztus 17-én előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában