Béna transformersek

2021.04.23. 08:50

Már több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki a „horrorkaravánokra” – galéria a napokban lefülelt veszélyes szerelvényekről

A közlekedési hatóság a megerősített jogszabályi felhatalmazással élve január vége óta léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes „horrorkaravánokkal” szemben. A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjába kerültek a jogsértések.

kisalfold.hu

A „horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak rakományukat hevenyészetten rögzítve, egymás mögé kapcsolt pótkocsikon. A lelkiismeretlen ügyeskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.

Szigorú büntetések

A január 31-én hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. Februártól a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai az elmúlt időszakban 21 esetben kizárólag tömegtúllépés, további 17 alkalommal pedig ezen felül egyéb mulasztás, zömmel dokumentációs hiányosságok miatt is marasztaltak el „horrorkaravánokat”.

Alig bírta a daru

A szabálymódosítás bevezetése óta, szűk három hónap alatt így összesen 38 járműszerelvényt szűrtek ki, tartóztattak fel a kollégák. Tavaly egész évben 108 esetben állapítottak meg hasonló jogsértést, az új rendelkezések tehát a gyakorlatban is bővítik a hatóság mozgásterét. Arra lehet számítani, hogy a tetemes bírságok visszatartó erejének köszönhetően egyre kevesebbszer találkozunk majd a járművezetői felelőtlenség szélsőséges példáival a hazai utakon.”

A közelmúltban lezajlott közúti ellenőrzéseken a szakemberek a többi között egy olyan kamiont is jogsértésen értek, amelynek leponyvázott rakterét jórészt egy komplett teherautó töltötte ki. Egy másik esetben egy szakszerűtlenül meghegesztett vonórudat a hegesztés eltörése után műanyag rögzítő szalaggal próbált egyben tartani a járművezető. Egy 750 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű utánfutót annyira túlpakoltak, hogy a pótkocsit alig tudta megemelni az autómentő akár két tonnával is elbíró daruja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában