Bűnügy

2020.05.25. 09:10

Féltékenységből szúrt le egy férfit a győrzámolyi munkásszállón, tizenöt évet is kaphat

Megvágta a nyakát, megszúrta, majd ököllel is nekiesett.

Forrás: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki féltékenység miatt – egy késsel – megszúrt és nyakánál megsebzett egy másik férfit.

A vádirati tényállás szerint a harminckilenc éves elkövető egy győrzámolyi munkásszállón lakott barátnőjével, akire féltékeny volt. Emiatt a vádlott ittasan már 2019 májusában is rátámadt egy szintén ott lakó férfira, akiről azt gondolta, kapcsolata van a barátnőjével.

2019 júniusában egy nap, mikor a vádlott egész nap italozott, féltékenységében ismét rátámadt vélt vetélytársára, és miközben azt kiabálta, hogy elvágja a torkát, egy 13 cm pengehosszúságú késsel a sértett nyakát megvágta. Ezt követően többször a sértett felé szúrt, és egy alkalommal a mellkasán sikerült is megszúrnia a másik férfit. Miután a vádlott a kést az asztal lapjába vágta, még ököllel is bántalmazta a sértettet.

A sértettnek a támadás következtében a nyakán keletkezett felületes vágott sebzés, a mellkasán egy 7-8 mm-es szúrt seb, valamint a hasa több helyen bevérzett. Ezek könnyű sérülésnek minősülnek, azonban a támadás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására is.

A letartóztatás hatálya alatt álló vádlott terhére rótt bűncselekmény öt évtől tizenöt évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában