Súlyosbították az ítéletet

2020.01.20. 15:36

Emberéletekbe került a fél perc szitkozódás a kapuvári vasútállomáson

A két idős asszonyt 2016 októberében gázolta halálra a vonat a kapuvári állomáson. A tolatásvezető és a mozdonyvezető büntetését is súlyosbították másodfokon.

Gyurina Zsolt

Két idős asszonyt gázolt halálra a vonat a kapuvári állomáson 2016 októberében, az esetről többször írtunk lapunknak. A Budapestről érkező Intercityről a Sopron és Kapuvár közötti vágányzár miatt buszra kellett átszállniuk az utasoknak, akik közül többen nem az állomás felőli oldalon szálltak le a vonatról, így azt meg kellett kerülniük. Páran a mozdony előtt tették ezt, amikor az váratlanul elindult és bekövetkezett a tragédia. A két haláleset mellett az egyik nő férje is könnyebben megsérült. A vádlottak padjára a vasúttársaság tolatásvezetője és mozdonyvezetője került.

Azt már az első fokú bíróság tényként állapította meg, hogy a tolatásvezető szabályt szegett, amikor nem ment át a két vágány közé ellenőrizni, és nem nézett körül a vonat bal oldalán sem. A forgalomirányítónak sem szólt, hogy hangosbemondón figyelmeztesse az utasokat a helyes leszállásra. A vonatvezető sem ott állította meg a szerelvényt, ahol szabály szerint kellett volna és erről nem szólt a forgalomirányítónak. Bizony, ha a vádlottak betartják a forgalmi utasítási szabályzatban rögzítetteket, nem következik be a tragédia.

Hétfőn a Győri Törvényszéken tartották a másodfokú bíróság ülését. Ezen dr. Jungi Eszter tanácsa súlyosbította az első fokú járásbíróság tavaly nyáron hozott ítéletét. Az első fokú vádlottat, a tolatásvezetőt egy év hat hónapos szabadságvesztésre ítélte (három év próbaidővel) és és eltiltotta foglalkozásától két évre, a másodrendű vádlott mozdonyvezetőt (négy év próbaidővel) két éves szabadságvesztésre és két éves foglalkozástól eltiltásra ítélte. Első fokon a tolatásvezető csak pénzbüntetést kapott, társa a négy helyett két éves próbaidőt. A perköltségekből másfélmilliót közösen kell állniuk, az első fokú vádlottnak kirendelt védője kétszázezer forintos díját egyedül. A hétfői ítélet a két büntetési tételt közel egyformára hozta.

Fotó: Csapó Balázs

„Mindkét vádlott nagyon felelőtlen magatartást tanúsított, pedig a vasút fokozottan veszélyes üzem. Azt gondolták, hogy a rutin, az így szoktuk-elve az előírások betartása nélkül is működik” – szögezte le ítéletében dr. Jungi Eszter bírónő. Elmondta: bár mások is hibáztak, a legsúlyosabbak a két vádlotthoz kapcsolódnak. Szabályt szegett több vasúti dolgozó mellett a három sértett is, de mint mondta: képzeljük magunkat az idős utasok helyébe: nemrégiben tudták meg, hogy busszal kell továbbmenniük. Egyikük bottal járt, Sopronban gyógykezelésre érkezett volna. Nem biztos, hogy tudták a rájuk vonatkozó szabályokat, hogy melyik oldalon is kell leszállni a vonatról. Idézte a két vádlott akkori rádióbeszélgetését. „Figyelj, itt a bal oldalon is szállnak le utasok” – mondta a tolatásvezető, mire a mozdonyvezető azt válaszolta: „Utasok vannak? Ja, jó.” A bírónő kijelentette: a tolatásvezető fél percig szitkozódott a balga, rossz felé induló utasokon, ahelyett, hogy segített volna, hogy nyomatékosan felhívta volna társa figyelmét, ne induljon el. Ráadásuk nem szakkifejezésekkel, hanem konyhanyelven beszélgettek, keresztnevük pedig azonos volt, ami megzavarhatta még a forgalomirányítót is. A bírónő az ítélet ismertetésének végén hozzátette, hogy mivel mások is szegtek szabályt, és a vádlottak büntetlen előéletűek, végül nem nem letöltendő lett a büntetés. Ennyiből áll össze egy tragédia.

A baleset óta a kapuvári állomáson áthelyezték a megállásjelzőt oda, ahol tragédia bekövetkeztekor a vonat megállt. A bal oldali magasított peront megszüntették, hogy ne csábítsa az utasokat az azon oldali leszállásra, helyén murva van. Külön személy ellenőrzi az utasforgalmat. Az első rendű vádlott azóta más társaságnál kocsirendezőként dolgozhatott, társa tehervonatot vezethetett – mostanáig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában