Hétvége

2025.06.20. 09:56

Nyári napforduló szombaton 4 óra 42 perckor

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal.

Szombaton kezdődik a csillagászati nyár, a nyári napforduló 4 óra 42 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.

Nyári napforduló
Nyári napforduló - A leghosszabb nappal - Fotó: Shutterstock

Hozzátették: ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után, télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer - ismertették.

Nyári napforduló és Szent Iván

Emlékeztettek, hogy a nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában