2025.05.15. 18:14
Ideért a hidegfront, erős széllökésekkel
Jön a hidegfront Győr-Moson-Sopronba. Eső is lehet végre az időjárás-előrejelzés szerint.
Északkeleten már elkezdődött a lehűlés, délre viszont még nem ért oda a hidegfront, illetve a már nem egy helyen kipattant zivatarok, így most csütörtök kora délutánra több mint 18 fokos különbség alakult ki a hőmérsékletben az északkeleti határvidék és a déli tájak között. Eső is lehet végre az időjárás-előrejelzés szerint.

Időjárás-előrejelzés szerint eső is lehet
A hidegfront átvonulásával párhuzamosan a következő órákban feltámad a szél, a legerősebb széllökések zivataroktól függetlenül 60-75 km/h között alakulhatnak, de a főként a déli és keleti tájakon várt egyes zivatarok környezetében 80 km/h-s, egy-egy helyen ezt meghaladó legerősebb széllökésekre kell számítani! Késő délutántól mérséklődik a légmozgás. A Köpönyeg írta, hogy észak, északnyugat felől hidegfront érkezik, melynek hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és kb déltől egyre többfelé fordul elő eső, zápor, főleg délen zivatar is kitörhet. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A maximum-hőmérséklet 19 fok körül alakul, majd gyorsan hűl a levegő estétől.
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet.