Időjárás

2025.03.17. 06:00

Lehűlés hétfőn: borongós idő vár ránk a hét elején

Erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik hétfőn.

Észak felől fokozatosan csökken a felhőzet, de a középső tájakon maradhat a borongós idő - és főleg itt fordulhat elő zápor, vagy hózápor. Az ÉK-i szél megerősödik. 10 fok körüli értékeket mérhetünk –írja a koponyeg.hu.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzésében az olvasható: északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől lassabb ütemben az ország keleti harmadán is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet - legkésőbb a Dél-Alföldön, de a tartós csapadék a déli, kora délutáni órákra ott is megszűnik. Ugyanakkor eközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből főleg a középső tájakon - illetve másodsorban a nyugati határ közelében - záporok, hózáporok alakulhatnak ki, utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Estétől azonban az addig felhős tájakon is egyre többfelé kiderül az ég. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte megerősödik, kiemelten az északkeleti tájakon - illetve néhol az Észak-Dunántúlon - viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.

Forrás: HungaroMet Nonprofit Zrt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában