2025.02.11. 17:30
Havazás terítheti be Észak-Dunántúlt
Az időjárás fogcsikorgatóra fordul a hétvégére. Havazás terítheti be Észak-Dunántúlt szerdától.
Egyelőre továbbra is általában derült, napos idő várható, de a Dunántúl nyugati, délnyugati részén több lesz a felhő. Délutántól ez a felhőzet elkezd kelet felé terjeszkedni, majd vastagodni, és szerda hajnalban már az ország nyugati felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, és havazás terítheti be Észak-Dunántúlt, írja a met.hu. Keleten azonban fátyolfelhős vagy derült idővel indul a nap, majd estére ott is nagyrészt megnövekszik a felhőzet. Vegyes halmazállapotú csapadékra csak az éjszaka második felétől van kilátás, eleinte a nyugati, északnyugati tájakon, majd szerdán napközben már az ország délnyugati felén máshol is - az Észak-Dunántúlon főként havazás, míg délen havas eső, ónos eső, eső is előfordul. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -12 és +1 fok között alakul, a kevésbé felhős vagy derült keleti, északkeleti vidékeken lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 0 és +8 fok között alakul, az északkeleti részeken lesz a melegebb idő. A hét végén pedig fagyot kaphatunk.

Fotó: Krizsán Csaba
Havazás terítheti be az Észak-Dunántúlt
Szerdán egy melegfront felhőzete takarja be hazánkat, pár napra tehát búcsút mondhatunk a napsütésnek, közölte az Időkép. A front azonban nem jön üres kézzel, csapadékot is hoz magával, ami többfelé havazást fog jelenteni. A reggeli órákban nyugaton már szállingózhat a hó, majd napközben a Dunántúlon, este pedig a középső tájakon kell egyre több helyen havazásra készülni. A hó mellett a déli, délnyugati területeken havas eső, eső, néhol ónos eső is kialakulhat.
Csütörtökre virradó éjszaka keleten is megjelennek a hópelyhek, de napközben már csak északon, északkeleten tarthat ki a havazás, délebbre havas eső, eső, záporok jöhetnek. Néhol ónos eső sem kizárt. Vastag és maradandó hótakaróra most sem számíthatunk, mivel mind szerdán, mind csütörtökön kevéssel fagypont fölött alakulnak a hőmérsékletek. Síkvidékén csak átmenetileg fehéredhet ki a táj, tartósabban a Bakonyban és az Északi-középhegységben tud megmaradni a pár centis hólepel.