2025.01.23. 06:30
Napsütéses, meleg időnk lehet csütörtökön
Nyugat felől csütörtökön fokozatosan csökken a felhőzet.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
Eleinte több helyen, majd inkább a Dunától keletre fordul elő eső (eleinte ónos eső is). Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. A déli szél többfelé megerősödik. 6 és 12 fok közé enyhül a levegő –írja a koponyeg.hu.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzésében az olvasható: általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de a Dunántúlon átmenetileg lehetnek kevésbé felhős periódusok is. Több helyen - legkisebb eséllyel északnyugaton - várható csapadék, zömében eső, zápor. Az északkeleti harmadban azonban kezdetben még havazás, ónos eső is előfordulhat, amit fokozatosan eső vált majd fel. Az északkeleti tájak kivételével a déli, délkeleti, majd délután az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk északkeleti, keleti részein 0 és +5, míg másutt döntően 6 és 12 fok között valószínű, a délnyugati naposabb, szelesebb részeken ennél pár fokkal enyhébb idő sem kizárt.
