Megnéztük a gyümölcsárakat

2025.06.22. 07:50

Érkeznek az ország legismertebb dinnyéi, megtaláltuk a legolcsóbb magyart is

Június közepén sokan fellélegeznek: végre megjelentek az első magyar dinnyék a piacokon és az üzletek polcain. Az édes nyári gyümölcs látványa egyet jelent a napsütéssel, a családi grillezésekkel, a hűsítő falatokkal. Ám akik rutinos fogyasztók, pontosan tudják: amit most kapni lehet, az még nem az igazi, csak az idény korai hírnöke. Megnéztük a dinnye mellett más gyümölcsök árait is.

Körbenéztünk a szombati mosoni piacon: elsősorban gyümölcsök után kutattunk. Azt tapasztaltuk, hogy az eperszezon már lecsengőben, de még kapható a piros finomság (dobozáért 1000 forintot kértek). Idén is szerencsésnek mondhatja magát az, akinek van cseresznye vagy éppen meggyfája: a piacon előbbit 2500 forintért, utóbbit 1900-2000 forintért kínálták. Sárgabarackot 1500 forintért, nektarint 1300 forintért és az őszibarackot 1800 forintért lehetett megvenni. És közeledik a dinnyeszezon is, vele együtt a magyar dinnye is. A dinnye ára: 790-850 forintért görögdinnyét, 1500 forintért sárgadinnyét árultak.

magyar dinnye
Dinnye már kapható a piacon, de az igazi hazai, magyar dinnye még várat magára
Fotó: Mészely Réka

A magyar dinnye még nem az igazi

A jelenleg kapható magyar görögdinnyék leginkább fóliás vagy fűtött technológiával nevelt, korai szedésű termések, jellemzően kisebb mennyiségben és nem a legédesebb formájukban kerülnek a fogyasztókhoz. Ezek a korai dinnyék ugyan már hazai földeken születtek, mégsem tudják hozni azt az intenzív, mézédes aromát, amit a szabadföldi, napsütötte dinnye tud nyújtani júliusban vagy augusztusban.

A termelők és árusok szerint az igazi „dinnyeszezon” még most kezdődik. A fóliás termések nagyobb mennyiségben körülbelül egy hét múlva érkezhetnek, míg a klasszikus, szabadföldi dinnyék legkorábban július első hetében lepik el a piacokat. Ezek azok a gyümölcsök, amelyek teljes érési ciklusukat a természetes napsütésben, meleg levegőn töltötték, így lesznek igazán zamatosak és cukrosak.

Egy hetet kell még várni

– Nálunk a sárgadinnye már magyar, de az még kisfóliás, 1500 forintért árusítjuk. Ez még Medgyesegyházáról érkezik, de a további gyümölcsöket majd Cecéről hozzuk, a sárga- és a görögdinnyéket is. Most még csak olasz van nálunk a görögdinnyéből, tapasztalatunk szerint még a magyar nem jó, vastagabb a héja, és nem is elég édes – osztotta meg velünk a hat éve a mosonmagyaróvári piacra járó Kovács Tibor. Mint elmondta, a következő egy-két hétben már lehet magyar görögdinnye is nála, és minimális árcsökkenés is várható: főszezonban 600 forint lehet kilója ennek a gyümölcsnek. 

A mosoni piacon viszont már találtunk mézédesként hirdetett magyar görögdinnyét (790 forint volt kilója): megkóstoluk, nem volt rossz. 

A magyar dinnye hosszú évek óta a nyár egyik legismertebb hazai szimbóluma. Nemcsak íze miatt szeretjük, hanem mert a fogyasztásával a hazai mezőgazdaságot is támogatjuk. Éppen ezért érdemes türelemmel várni még néhány hetet, és akkor vásárolni nagyobb mennyiséget, amikor már biztosan a legjobb minőséget kapjuk – a hazai napsütés, a gondos termesztés és az érlelés minden előnyével.

Addig is, ha valaki nem tud ellenállni a korai kínálatnak, kisebb adagban, próbára vehet egy-egy darabot, de ne feledjük: az igazi nyári dinnyeélmény még csak most van érkezőben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában