Fejlesztések

2025.05.26. 20:49

Ezek a magyar vasútvonalak újulhatnak meg idén - Van köztük észak-dunántúli szakasz is

Akár már idén megkezdődhet több fontos vasútvonal egy-egy szakaszának felújítása az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelből. A vasútvonalak között van az 1-es vonalon Almásfüzitő–Komárom szakasz is.

Egy konferencián a MÁV vezérigazgató-helyettese mutatta be a pontos projektlistát, hogy milyen felújításokat tervez az állami vasúttársaság 2025–26-ban. A vasútvonalak között van az 1-es vonalon Almásfüzitő–Komárom szakasz is –írja a Világgazdaság.

vasútvonalak felújítás máv szakasz komárom
Vasútvonalak - Akár már idén megkezdődhet több fontos fővonal egy-egy szakaszának felújítása az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelből. 
Forrás:  MW Archívum

Már idén belevághat több forgalmas hazai vasútvonal és vasútállomás megújításába a MÁV, ha sikerrel zárulnak az Európai Beruházási Bankkal folytatott tárgyalások – ez derült ki abból a prezentációból, amelyet Pósalaki László, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese mutatott be a Közlekedéstudományi Egyesület április 10-i bükfürdői konferenciáján, ahol a felújítások pontos listáját is ismertették. Ahogy az a Világgazdaság cikkében olvasható: összesen 880 milliárdot fordítana fejlesztésre öt év alatt a MÁV a magyar vasútvonalakra.

Vasútvonalak: 880 milliárd fejlesztésre

Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy a kormány nem halogatja tovább a a hazai vasúti infrastruktúra fejlesztését , ezért a magyar állam képviseletében egymilliárd eurós hitelkérelemmel fordul az Európai Beruházási Bankhoz. Ez azonban nem a teljes összeg, a hitel ugyanis újabb egymilliárd euróval egészül ki az állam részéről, így összesen mintegy 880 milliárd forintot meghaladó mértékben kezdenek vasútpálya-építési programba.

Mint írja a Világgazdaság: a fejlesztésekre óriási szükség is van. Magyarországon körülbelül 6500 kilométer vasútvonal van használatban, amelyből 1200 kilométernyit felújítottak ugyan az elmúlt 15 évben, azonban 50 százalékuk még mindig sebességkorlátozott a pályák állapota miatt. A minisztérium számításai szerint csak a szinten tartáshoz évente 90 kilométernyit kellene átépíteni, tehát nem elegendők az EU-s források. Utoljára a januári Közlekedési Infón beszélt a Beruházási Bankkal folytatott tárgyalásairól Lázár, akkor azt mondta, hogy új szakaszba léptek ezek a tárgyalások. Május 27-én, kedden ismét Közlekedési Infót tart a miniszter, vélhetően erről is beszélni fog.

Az előadásból kiderül, hogy a beruházási hitelből finanszírozott vasútvonalak a TEN-T hálózat részei, nemzetközi teher- és személyforgalom és katonai mobilitás szempontjából is kritikus elemek. Azonban nem csak vasútvonalakat újítanák meg, a projektlista tartalmazza több szakaszon az ETCS 2 és központi forgalomirányítás kiépítését is.

Az EIB projektek prioritási sorrendben vannak feltüntetve:

  • Központi forgalomirányítás fejlesztése 4 vonalon. Ezek 70-es (Budapest–Vác–Szob, 80-as (Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely), 100a (Budapest–Cegléd Szolnok) és 140-es (Cegléd–Kecskemét–Szeged).
  • 140-es vonalon Kiskunfélegyháza–Szeged Rendező vasútvonal korszerűsítése
  • a 30-ason a Székesfehérvár–Lepsény pályafelújítás
  • a 20-as vonalon Veszprém–Boba pályafelújítás
  • Gubacsi híd rekonstrukciója
  • Városligeti elágazás–Kőbálya-Kispest–Vecsés, Monor–Albertirsa pályakorszerűsítése, illetve ETCS2 kiépítése Városligeti elágazás–Kőbánya-Kispest között
  • az 1-es vonalon Almásfüzitő–Komárom szakasz fejlesztése
  • 7 + 1 transzformátor alállomás fejlesztése az 1-es, 40-es és 80-as vonalakon
  • a 142-esen Dabas–Lajosmizse–Kecskemét vonal villamosítása és elővárosi fejlesztése
  • Székesfehérvár–Poprác távközlés, erősáram és biztosítóberendezés fejlesztése
  • Hatvan–Füzesabony egyszerűsített korszerűsítése
  • Eszközbeszerzés, munkagépek
  • Szolnoki állomás pályafelújítás
     

A vasútvonalakkal párhuzamosan a MÁV 36 állomás felújítását tervezi, ebből 14-et a Magyar Falu Programon keresztül újítanának meg. Többek között renoválnák Esztergom Kertváros, Martonvásár, Balmazújváros, Villány, Tokaj és Várpalota állomásokat.

A legnagyobb beruházásnak a gyulai felvételi épület építése ígérkezik, amit 3,3 milliárdból terveznek megvalósítani.

Forrás: Világgazdaság

A tavaly augusztusi Közlekedési Infón Lázár János arról is beszélt, hogy a mozdonyállomány átlagéletkora meghaladja a 45 évet, szerinte az egyik lehetőség a probléma orvosolására, hogy magunknak gyártunk járműveket. Ehhez nemzetközi tudásra is szükség van, mert nem olyan egyszerű, részben ezért próbálják folyamatosan megszerezni a spanyol Talgót. A másik opció, hogy használt mozdonyokat és motorvonatokat szereznek be.

– Arra kaptam felhatalmazást a miniszterelnöktől, hogy általa kiküldött »fürkészként« kutassak fel ilyen járműveket százas nagyságrendben. Sok százmillió eurós felhatalmazást kaptam Orbán Viktortól – mondta a miniszter, aki később elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a svájciakkal egy motorvonat beszerzésről. 

A világgazdaság cikkében az is olvasható: szintén óriási fejlesztés a Budapest–Belgrád vasútvonal építése, amely a tervek szerint idén év végén készülhet el, miután a készültségi szint 90 százalékot is elérte.

További részletek a Világgazdaság oldalán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában