2025.04.28. 19:02
Támogatják, aki nem tart víziszárnyast
Nagy István: állami támogatásban részesülhet a víziszárnyas-tartó, aki három évig nem termel.

Nagy István agrárminiszter a száj- és körömfájás járvány kapcsán elmondta, miért nem vakcinázhatunk.
Fotó: Krizsán Csaba
Rendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek, éppen ezért állami támogatásban részesítik a víziszárnyas-tartókat, akik vállalják, hogy három évig nem termelnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az agrárminiszter hozzátette: a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területeken nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, az egész országra kiterjedően nem hoz létre új víziszárnyastartó helyet.
A támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékeljék a járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyas-tartó létesítményeket érinti elsősorban. A program kompenzációs támogatást nyújt a leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére. A rendelkezésre álló összeg mintegy kettőmilliárd forint, a támogatáshoz pályázat útján lehet hozzájutni, és már májusban rendelkezésre áll mindenkinek ez a lehetőség - mondta.
Éljen mindenki a lehetőséggel! Minden eszközzel támogatjuk az állattenyésztőket, beleértve a baromfitartó gazdálkodókat, hiszen Magyarország élelmezésbiztonsága a legfontosabb
- tette hozzá Nagy István.