2025.03.13. 20:12
Telt házzal nyitották meg a gazdasági évet Győrben - fotók
Telt házzal nyitották meg a 2025-ös gazdasági évet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában csütörtökön délután. A gazdaság szereplőire váró kihívások feltárása után elismerések átadására is sor került.
– A gazdasági élet szereplői olyanok, mint a labdarúgók. Ne oda fussanak, ahol a labda van, hanem ahova a labda érkezni fog! – kezdte köszöntőjét Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSM KIK) elnöke, a csütörtök délutáni gazdasági évnyitón. Eme gondolatot folytatva az évnyitó arról szólt, milyen labdák pattognak a világban, hol van a vállalkozók térfele és milyen erősségeik vannak, amire a jövőben építeni lehet.

Fotó: Csapó Balázs
– A vármegyében mintegy 30 ezer vállalkozás működik, aminek 80 százaléka mikrovállalkozás. A gazdasági mutatók elemzésekor látható, hogy szinte mindenben országosan a másodikok vagyunk – nézett meg néhány mutatót Pintér-Péntek Imre, aki az adatokat elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos GDP átlag jóval jobban nő, mint a kiemelkedő szerepet játszó régiónké. Ez elgondolkodtató. Az is látszik, hogy a beruházások tekintetében is leszorultunk a dobogóról, ezért van mit tennünk – állapította meg az elnök.

Fotó: Csapó Balázs
– Össze kell fogni a vállalkozásoknak, a politikának, mindenkinek, akinek fontos a vármegye! – szögezte le az elnök, aki nem csak a nehézségekről beszélt, hanem számba vette az erősségeinket is, amelyekre építeni lehet.
Ebben a humán erőforrást említette, s azt a pozitívumot, hogy az egyetlen vármegye vagyunk, ahol nő a népesség. Erőssége a vármegyének a nagyon jó iskolai képzés közép és egyetemi szinten egyaránt.
Megnyitották a 2025-ös gazdasági évet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában
Fotók: Csapó BalázsNagyon jó logisztikai adottságaink is vannak, bár minden területen van mit fejleszteni:
- az autópálya,
- a vasút,
- a hajózás,
- a repülés terén.
A vármegye legnagyobb erőssége a 130 éves ipari hagyományok, amire komoly technológiák épültek rá, példaként említette a német kapcsolatokat, aminek legfőbb bizonyítéka az itt működő Audi.
Az elnök köszöntője után Kurali Zoltán, a Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója nemzetközi gazdasági kitekintést nyújtott megnézve, merre megy a világ, milyen folyamatokat kell figyelemmel kísérni. Michael Breme, az AUDI Hungaria Zrt. Igazgatóságának elnöke a Transzformáció az autóiparban, és ennek hatásai a magyarországi autóipari ökoszisztémára és az Audi Hungariára címmel tartott előadást. Az Audi működése és beszállítói révén meghatározó tényező a vármegyében.
Elismerések a gazdaság szereplőinek
Az előadások után kamarai elismerést vehetett át dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, aki hosszú ideje támogatja és segíti a kamara és a győri egyetem szoros együttműködését, amely a hosszú évek alatt folyamatosan fejlődött, bővült, és mára a régió gazdasági és oktatási életének egyik meghatározó pillérévé vált. Munkájának és közreműködésének köszönhetően az egyetem és a kamara közötti partnerség nemcsak a tudás és a gyakorlat összekapcsolásáról szól, hanem egy dinamikus, innovációra és fejlődésre épülő kapcsolatrendszerré vált, amely segíti a vállalkozásokat és támogatja a gazdaság fejlődését.

Fotó: Csapó Balázs
Kamarai díjjal ismerték el Varga Istvánt, a Consult Union Kft. alapító tulajdonosát, akinek a nevéhez fűződik a KKV Klub és a New Generation Klub megalapítása, elindítása, de ő volt a kamara üzleti kávézójának ötletadója is. Varga István kiváló lehetőséget látott a kisgépes repülés felkarolásában. Ennek eredményeképpen ötödik éve működik az ipari tagozathoz tartozó légiipari munkabizottság, melynek elnöke is egyben. A kamarában végzett több mint másfél évtizedes munkájával beírta nevét a vármegyei kamara nagykönyvébe.

Fotó: Csapó Balázs