Már igényelhető

2025.01.13. 16:46

Munkáshitel: a fogyasztásnak és akár a beruházásoknak is jót tehet

Már igényelhető a bankoknál a munkáshitel. A maximális futamidőt és hitelösszeget feltételezve havi 35 ezer forintnyi törlesztőrészlettel kell számolniuk az érintetteknek.

A munkáshitel egy szabad felhasználású, az igénylő számára kamatmentes kölcsön, amelynek futamideje legfeljebb tíz év, összege pedig négymillió forint lehet. Nyilatkozott a Világgazdaságnak egy olyan fiatal, aki már meg is igényelte a munkáshitelt. Elárulta azt is, hogy mi a terve a pénzzel, ezen felül szakértők is nyilatkoztak, mit gondolnak az új lehetőségről - írta a Világgazdaság cikke alapján a kisalfold.hu.

munkáshitel
Munkáshitel: nagy segítség lehet a fiatalok életkezdéséhez.
Forrás: Shutterstock

Mutatjuk a munkáshitel feltételeit

A kölcsönt azok a fiatal munkavállalók és vállalkozók igényelhetik, ennek egyik fontos eleméről tájékoztatott korábbi cikkünkben Varga-Bajusz Veronika államtitkár:

Nagyon fontos, hogy három hónapos munkaviszony szükséges, amelyben legalább 20 órában dolgoztok, vagy a vállalkozási tevékenységeteket is legalább három hónapja kell, hogy végezzétek

Fontos továbbá:

  • A kölcsön kamatmentességének feltétele, hogy az igénylő a futamidő első öt évében állandó lakcímmel rendelkezzen Magyarországon, és itt is dolgozzon. 
  • Fontos megkötés az is, hogy a támogatott konstrukció csak egyszer igényelhető, függetlenül attól, hogy a fiatal igénybe vette-e a teljes összeget, vagy sem.

A munkáshitel ösztönzi a gyermekvállalást is, ám – például a babaváró hitellel ellentétben – az igénylésnek a gyermekvállalás önmagában nem feltétele. Így az első és második gyermek megszületésekor a törlesztés – saját kérésre – két-két évre felfüggeszthető.

A második gyermek születésekor a tartozás 50 százalékát, a harmadik gyermeknél pedig a teljes hátralévő tartozást elengedik.

Nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt

Mag Mihály, az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt, mind a weboldalukon, mind telefonon több ezer ügyfél érdeklődött már.

Mag Mihály a munkáshitel várható felhasználási módjait illetően arra számít, hogy elsősorban 

  • lakásfelújításra, 
  • lakásvásárlás önerejének megfizetésére, 
  • autóvásárlásra, 
  • tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, 
  • esetleg utazásra fordítják majd az emberek a kölcsön összegét. 

Hozzátette ugyanakkor, hogy 

a hitel akár vállalkozás indítására is felhasználható, hiszen az elérhető négymillió forint nem kis összeg.

Az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője kiemelte, hogy a munkáshitel igénylése rendkívül egyszerű, lényegében egyszer kell ellátogatni egy bankfiókba, onnantól kezdve a hitelbírálatot követően néhány napon belül folyósítják a pénzt az ügyfél számlájára. A bank weboldalán dedikált munkáshitel-aloldal segíti a tájékozódást, itt minden lényeges információt megtalálhatunk a hiteligénylés folyamatáról.

A Világgazdaságnak nyilatkozott egy fiatal munkavállaló is, aki már megigényelte a munkáshitelt, jelenleg a folyósításra vár. Kovács Ákos elmondta, 

pénzügyi területen dolgozik, jó lehetőséget látott a konstrukcióban, és befektetési céllal vette fel azt. Megjegyezte, lehet, hogy sem idén, sem jövőre nem nyúl a pénzhez, hanem majd csak akkor, ha megfelelő befektetési opciót talál, és másoknak is ezt tanácsolja, hogy ne költsék el rövid időn belül, inkább várjanak ki, keressék meg a legjövedelmezőbbnek tűnő megoldást, abba fektessenek be, majd utána élvezzék a hozamokat.

Szakértők szerint a munkáshitel hatással lesz a fogyasztás fellendülésére, valamint a beruházások bővülésére is. Isépy Tamás, a Századvég Makrogazdasági üzletágvezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalok a munkáshitel által könnyen megtanulhatják a pénzügyi tudatosságot és a hitelfelvétellel járó felelősségtudatot is.

Érdemes tájékozódni

Érdemes odafigyelni a választásra, mert jelentős különbségeket találni annak a hat banknak az ajánlatai között, amelyek a munkáshitel indulását követő első munkanapon kínálatukra tűzték az állam által támogatott konstrukciót. A pénzintézetek gyorsaságán persze nincs mit csodálkozni, hiszen a már dolgozó fiatalok rendkívül értékes ügyfélkört jelentenek számukra, ráadásul több százmilliárdos piacról lehet szó a munkáshitel esetében. 

A kormány gazdaságpolitikájáról szóló, tavaly októberben indított nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberek támogatják a munkáshitel koncepcióját, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó pedig a Facebook-oldalára minap feltöltött videóban közölte: a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalnak segíthet

A további részletekről ebben a cikkünkben olvashatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában