2025.01.27. 07:00
Fizetések - Győr-Moson-Sopronban legmagasabbak a bérek
A KSH friss közlése szerint 2024 első három negyedévében Győr-Moson-Sopronban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények nélkül számolt havi nettó átlagkeresete – a közfoglalkoztatottakéval együtt – az egy évvel korábbihoz képest 11,2 százalékkal, 447 ezer forintra nőtt. Ezzel folytatódott a korábbi időszakok emelkedő tendenciája a fizetéseknél.
A havi nettó átlagkeresetek Győr-Moson-Sopronban a versenyszférában 9,6 százalékkal, 457 ezer forintra, a költségvetési szférában 20,2 százalékkal, 406 ezer forintra nőttek. Fizetések térsügünkben - Az alkalmazottak hat százalékkal többet kerestek az országos átlagnál.

Fotó: Fotó: Kisalföld Archiv
Győr-Moson-Sopronban a legmagasabb a nettó kereset
A bővülés elmaradt az országos növekedés (13,7 százalék) mértékétől, egyben a főváros és a vármegyék körében itt volt a legalacsonyabb. A tavaly év első háromnegyed évében a nettó átlagkereset leginkább Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (egyaránt 17,2 százalékkal) emelkedett, a legkevésbé Győr-Moson-Sopron, Vas vármegyében, valamint a fővárosban (11,2–12,7 százalékközötti mértékben). Bár a növekedés mértéke elmaradt, így is Győr-Moson-Sopronban a legmagasabb a nettó kereset havonta 446 ezerrel a budapesti 509 ezer után, majd Komárom-Esztergom jön 419 ezerrel illetve Fejér 409 ezerrel. A lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg áll 309 ezerrel és Békés 318 ezer forintos havi átlaggal.
Versenyhátrány Kínával szemben
- A régiónkban tapasztalható alacsony mértékű keresetnövekedés hátterében elsősorban a járműipari termelés visszaesése áll - elemezte az adatokat a Kisalföldnek dr. Hajdu-Smahó Melinda, a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karának adjunktusa, a Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa. - Ezt egyrészt Európának a Kínával szembeni versenyhátránya okozza, másrészt pedig a nyugat-európai megrendelések jelentős apadása. Az európai népesség fogyása, az új autók nagyon magas ára, a fiatalabb generációk autóvásárlási hajlandóságának csökkenése, valamint Németországban az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatás megszüntetése számottevően visszavetette a megrendeléseket, ami a hazai autóiparban is éreztette a hatását.

Legtöbbet a feldolgozóiparban
Legutóbb háromnegyed éve néztük meg, hogy mennyi a fizetése átlagosan egy régiónkban élőnek. Szellemi dolgozóként a legtöbbet a feldolgozóiparban lehetett hazavinni, nettó 728 ezer forintot, ezt követi az ipar 720 ezerrel, majd a villamosenergia, légkondicionálás gazdasági ága 625 ezerrel. A kommunikáció 503 ezerrel, majd a mezőgazdaság 454 ezerrel. A szellemi foglalkozásúak esetén a vármegyei nettó átlagkereset 521 ezer forint, fizikai munkásként 382 ezer forint volt. (A friss számok a táblázatban.) A legnagyobb béremelést az oktatás ágazatában foglalkoztatottak kapták, 27 százalékost (fizikai dolgozók: 14, szellemi: 29 százalékot) az előző év azonos időszakához képest, a legkisebbet az iparban, 7 százalékost.
Mit hoz a jövő a fizetések terén?
2025-re átlagosan 8-9 százalékos keresetnövekedés várható, mérséklődő infláció mellett, ami a keresetek vásárlóerejének növekedését vetíti előre, folytatta a győri szakértő. A vállalkozói szférában a minimálbér és a garantált bérminimum növekedése húzza felfelé a fizetéseket: előbbi 9 százalékkal, bruttó 290 800 (nettó 193 400) forintra, utóbbi pedig 7 százalékkal, bruttó 348 800 (nettó 232 000) forintra emelkedett idén januártól.
A közszférában a pedagógusok bére a 2024. évi illetményhez képest átlagosan 21,2 százalékkal lesz magasabb az új esztendőben, így a tanári átlagbér bruttó 844.000 forintra nő. A vízügyi ágazatban dolgozók 30 százalékkal, a bírák és ügyészek pedig 15 százalékkal számíthatnak magasabb keresetre 2025-ben. A fizetések emelkedése 2026-2027-ben várhatóan tovább folytatódik, a versenyszférában a három éves bérmegállapodás, a közszférában pedig a béremelési tervek újabb ütemeinek megvalósításával.
Nettó kereset mediánértéke 383 400 forint
Országosan a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100 forint volt, 11,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 613 700 forintra becsülhető, 11,9 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 609 500, a költségvetésben 613 000, a nonprofit szektorban 657 100 forintot tett ki, 11,3, 13,7, illetve 11,9 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 462 200, a kedvezményeket figyelembe véve 478 000 forintot ért el, 11,9, illetve 11,8 százalékkal magasabb volt, mint 2023 novemberében. A reálkereset 7,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,7 százalékos növekedése mellett. A bruttó mediánkereset 550 800 forint volt, 12,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 383 400 forintot ért el, 13,3 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.