2024.08.29. 08:09
Csökkenő árbevétel mellett veszteséges volt a Rába az első fél évben
A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 21,6 százalékkal 31,4 milliárd forintra csökkent az idei év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 448 millió forint veszteség lett, szemben a 2023 első fél évében elért 2,4 milliárd forint nyereséggel - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A második negyedévben az árbevétel 26,9 százalékkal 14,4 milliárd forintra csökkent, míg az előző év ugyanezen időszakában 19,7 milliárd forint volt.
A második negyedévi veszteség 258 millió forint volt, szemben a 2023 második negyedévében elért 1,4 milliárd forint nyereséghez képest.
Az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) az első fél évben 41,1 százalékkal 1,8 milliárd forintra csökkent. A második negyedévben 641 millió forint lett az EBITDA, ami 66,9 százalékkal kevesebb, mint 2023 második negyedévében.
A vállalat üzemi eredménye az első fél évben 564 millió forint volt, ami éves összevetésben 68,8 százalékos csökkenés. A második negyedévben az egy évvel korábbi 1,3 milliárd forintról 6 millió forintra csökkent az üzemi eredmény.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfólióját négy önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész, a jármű és a hajtómű üzletág.
- A Rába Futómű Kft. árbevétele az idei év első hat hónapjában 20,2 milliárd lett, ami 24,3 százalékkal marad el a 2023 ugyanezen időszakában elérttől. A második negyedévben az üzletág árbevétele 29,9 százalékkal 9 milliárd forintra csökkent.
- A Rába Járműalkatrész Kft. az első fél évben 2,8 százalékos csökkenéssel 8,9 milliárd forint árbevételt ért el. A második negyedévben az árbevétele 9,3 százalékkal 4 milliárd forintra csökkent.
- A Rába Jármű Kft. árbevétele is csökkent az első fél évben, 12,5 százalékos mérséklődés mellett 984 millió forint lett. A második negyedében az árbevétele 729 millió forint lett, ami 17,2 százalékkal kevesebb a 2023 második negyedévében elértnél.
- A Rekard Kft. 945 millió forint árbevételt ért el az első fél évben, ami 58,1 százalékkal marad el a bázisidőszakitól. A második negyedévben 63,5 százalékos csökkenés mellett 389 millió forint lett az árbevétele.
A közlemény idézi Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a csoport példamutatóan reagált a piaci nehézségekre, gyorsan és hatékonyan alkalmazkodva a változó körülményekhez. Modernizációs projektjei és technológiai fejlesztései révén sikerült stabilizálni piaci pozícióit, a szigorú költségkontroll és egyéb rövidtávú intézkedések pedig csökkentik a piaci visszaesés pénzügyi hatásait.
A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1290 forinton zárt szerdán. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1575, a legalacsonyabb 1235 forint volt.
Széllel szemben – a Rába felvette a harcot a negatív iparági trendekkel
A Rába csoport 2024. I. félévében is sikeresen navigált a piaci viharban és az időszakot 564 millió forint csoportszintű üzemi eredménnyel tudta zárni. A Társaság a lassan egy éve tartó negatív iparági környezetben is proaktívan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel biztosítani tudja piaci pozícióját. A globális járműipar jelenleg nehéz hónapjait éli, és a negatív piaci trendeket illetően nagy valószínűséggel nem várható gyors pozitív korrekció. A vállalatcsoport korábban elindított modernizációs programja (többek között az új és régi gépek termelésoptimalizálása, a napelemparkok megépítése) valamint az új piacok felé történő nyitás lépései (mint az elektromos járművekkel kapcsolatban elnyert projektek vagy a védelmi ipari szerep növelése érdekében a Gidrán Páncélozott Járművek Kft. megalapítása) révén részben kompenzálja a kereslet visszaesés okozta negatív hatásokat, de emellett szükség volt további gyors intézkedésekre is, melyek már rövidtávon is segítik a vállalatot abban, hogy továbbra is eredményes legyen a piaci kihívásokkal teli környezetben - olvasható a vállalat portálunkhoz eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Rába Modernizációs Program továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik a vállalat stratégiájában, és célja, hogy a vállalatcsoport hatékonyan reagáljon az iparági kihívásokra, valamint biztosítsa jövőbeni versenyképességét.
Jól halad a cégcsoport győri és sárvári naperőmű projektje, hozzájárulva a telephely fenntartható működéséhez és az energiahatékonyság növeléséhez. A program keretében további új termelő gépek érkeznek, zajlik a használaton kívüli gépek leszerelése, valamint a régi gépek felújítása.
A győri telephelyen történt átrendezések után egy csarnokrész a Gidrán Páncélozott Járművek Kft. termelési igényeit szolgálja majd ki, ezzel biztosítva a szükséges feltételeket a magas szintű hadiipari termelés számára.
Ezeken túlmenően a vállalatcsoport folyamatosan keresi az új üzleti lehetőségeket és új fejlesztési irányokat; többek között az elektromos járművekhez kapcsolódó együttműködések is ígéretes lehetőségeket kínálhatnak a jövőben; ezen a területen a Rába már elnyert üzlethez kapcsolódó konkrét beruházásokat is végrehajtott.
A járműiparban korábban tapasztalható növekedési trendek 2023 II. félévétől kezdődően csökkenésbe fordultak, mely 2024 I. félévében is folyamatosan és drasztikusan érzékelhető volt szinte minden földrajzi és termék szegmensben, és ez az iparágspecifikus piaci trend folytatódni látszik az elkövetkező időszakban is. Mindezek, a globális piaci környezeti nehézségekkel együtt a Rába csoportot is érzékenyen érintették.
A legjelentősebb visszaesés a mezőgazdasági szegmensben volt tapasztalható, amely a Rába Futómű Kft. és REKARD Kft. leányvállalatok forgalmát is jelentősen csökkentette, erős nyomást helyezve ezzel az üzemi eredményre.
A csoportszintű árbevétel 2024 második negyedévében 14,4 milliárd forintot ért el, ami 26,9%-kal marad el az előző év azonos időszakához képest, üzemi eredmény szintje is szignifikáns visszaesést könyvelhetett el, melyhez az egyes leányvállalatok különböző mértékben járultak hozzá. A 2024 első félévében elért árbevétel 31,4 milliárd forintot tett ki, mely 21,6%-kal marad el az előző év ugyanezen időszakához képest. Az iparágspecifikus negatív tényezők és a nehéz piaci környezet ellenére a költségkontrollt és hatékonyságjavulást célzó sokrétű vezetői intézkedések hatására a 2024. I. féléves csoportszintű üzemi eredmény pozitív tartományban maradt, 564 millió forintot ért el. A Rába csoport számára a piaci kihívások közepette is fő cél a hosszú távú stabilitás biztosítása, a piaci pozíció megtartása és a hatékonyság növelése.
A tárgyidőszaki saját tőke állománya 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől. Az egy részvényre jutó saját tőke értéke 1.748 Ft/részvény volt.
A piaci környezet a jövőre nézve is visszaesést jelez előre, különösen a mezőgazdasági gépgyártás, a közúti áruszállítást kiszolgáló járművek piaca, valamint a személygépjármű kereskedelem terén; ezen általános iparági trendeket a vállalat menedzsmentje folyamatosan figyelemmel kíséri. A jelenleg is zajló modernizációs program, a szigorú költségkontroll és a gyors hatékonyságnövelő intézkedések révén a Rába szignifikánsan csökkenteni tudta a piaci visszaesés okozta pénzügyi hatásokat. A már megtett intézkedések egy részének pénzügyi hatása a következő időszakban éri el teljeskörűen a kívánt eredményét, beleértve a már megkezdett ártárgyalásokat, a munkaerő-menedzsmentet, készlet- és kapacitás optimalizálást, valamint költségcsökkentést, melyek hatása némi késleltetéssel reagál a visszaeső keresletre - írják.
A jelenlegi, kihívásokkal teli piaci környezet is igazolja a modernizációs program hatékonyságát, hiszen a program nélkül a vállalat nem lenne képes a piaci sokkok okozta kihívásokra csupán rövid távú intézkedésekkel válaszolni. A Rába hosszú távú stratégiája továbbra is arra irányul, hogy a kihívások közepette is növekedést és fenntarthatóságot biztosítson és felkészüljön arra, hogy a kereslet akár hosszabb távon is ezen az alacsonyabb szinten stabilizálódhat.
Bár a jelenlegi gazdasági környezet kihívások elé állít minden iparági szereplőt, éppen az ilyen időszakokban van szükség az erős alapok kiépítésére és a jövő irányába tett helyes lépésekre. A Rába csoport példamutatóan reagált a piaci nehézségekre, gyorsan és hatékonyan alkalmazkodva a változó körülményekhez. Modernizációs projektjeink és technológiai fejlesztéseink révén sikerült stabilizálni piaci pozícióinkat, a szigorú költségkontroll és egyéb rövid távú intézkedéseink pedig csökkentik a piaci visszaesés pénzügyi hatásait. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy innovatív megoldásokkal és magas színvonalú szolgáltatásokkal támogassuk ügyfeleinket, biztosítva ezzel a hosszú távú növekedést és stabilitást
– fogalmazott Hetzmann Béla, a RÁBA Jármű- ipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.