Idén 50 hajónak jut hely

2023.05.16. 09:47

Kikötőt építenek az Iparcsatornán – Júniusban már motorcsónakok állhatnak a stégek mellett Győrben

Korábban már többször írtunk arról, hogy a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának megépültével, a vízszint megemelkedésével egyre több terv születik ennek kiaknázására (Túraevezős-központ, gyaloghíd, jachtkikötő Győrben). Az első álom, ami megvalósul, az Iparcsatornánál megépülő jachtkikötő lehet. A Wiking Yacht Club tulajdonos-igazgatója, Varga Miklós a konkrétumokat osztotta meg velünk.

Gyurina Zsolt

Idén ötven hely kialakítását tervezik, három-öt év múlva pedig akár 100 hajó is ringatózhat a vízen. Látványterv: Wiking.hu

A Wiking Yacht Club az első fecske lehet Győr kikötőfejlesztéseinek sorában a Mosoni-Duna és az Iparcsatorna torkolatánál.

– Az első stégek június végére megépülnek, idén ötven helyet tervezünk kialakítani mintegy 200 millió forintból. Az biztos, hogy a negyvenlábas, tíz-tizenkét méteres hajók beférnek, de még az is elképzelhető, hogy tizenöt méteres hosszig be tudjuk őket fogadni – fogalmazott lapunknak a beruházó Wiking Yacht Club tulajdonos-igazgatója, Varga Miklós, aki azt is hozzátette, hogy évről évre bővíteni szeretnék a klubot, a ráfordított összegeknél pedig a határ a csillagos ég. Három-öt év múlva pedig akár 100 hajó is ringatózhat a vízen. Tart az engedélyeztetés, a víz és villany bevezetése a területre, a partszéleket a héten kezdik el kialakítani. A vizesblokkok, a büfé egyelőre mobilkonténerekben kapnak helyet.

Mindenkinek el kell férnie 

– Nagyon hiányzott már, hogy a Mosoni-Dunának, Győrnek legyen egy jachtkikötője. Az emberek rengeteget dolgoznak, kikapcsolódni pedig szerintem a legjobban a vízen, a vízparton lehet egyedül vagy akár családdal. Egy kellemes helyet szeretnénk teremteni büfével, bográcsozási lehetőségekkel, letéve a vízi élet alapjait a Mosoni-Dunán – vázolta fel a tulajdonos. – Aki fizet és elfogadja a klubélet szabályait, az jöhet, nem zárunk ki senkit. Éppen most mértem le, Mosonmagyaróvár és Gönyű között negyven kilométer hosszú a folyó, úgy vélem, hogy mindenkinek bőven jut hely rajta, el fog férni egymás mellett a horgász, a sportolni vágyó kajakos vagy kenus és a mi motorcsónakosaink is. Fontos persze, hogy a vízen senki ne zavarja a másikat, meg kell alkotni a pontos szabályokat. 

Négy kikötőmestert vettek fel 

A kikötő Győrben, a Mosoni-Duna és az Iparcsatorna torkolatánál található csendes, szeparált területen épül, könnyen megközelíthető autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral. Négy kikötőmestert már felvettek, ők most tanulnak be. A máshol már készülő stégek mellett főleg motorcsónakok állnak majd, illetve horgászcsónakok, és az Egyesült Államokban már nagy divatnak örvendő wakeboard- vagy szörfhajók, amelyeket a motorcsónak után lehet kötni és húzni, a gyerekek nagy örömére. 

Varga Miklós elmondta, hogy felvidéki magyarok nagy számban érdeklődtek már nála a beruházás hallatán, Komáromból, Pozsonyból sokan hívták. Szeretné, ha létrejönne egy közösség, amelynek tagjai évente néhányszor együtt járnák a Dunát, lecsorognának Budapestig, Bajáig, aztán vissza. Az országban négy hasonló kikötőt építettek eddig (Budapesten a Hajógyári-szigetnél és a XIII. kerületi Marina-parton, a fővárostól északra a Dunán Sződligetnél és Szentendrénél). Terveik szerint júniusban nagyszabású nyitórendezvényt tartanak. 

Tart az engedélyeztetés, a víz és villany bevezetése a területre, a partszéleket a héten kezdik el kialakítani. A vizesblokkok, a büfé egyelőre mobilkonténerekben kapnak helyet. A mólók közül a tervek szerint kettő épül meg ebben az esztendőben. Látványterv: wiking.hu

Júniusban nyithat a Nemzetközi állomás is 

Küszöbön áll egy másik kikötő építése is, amely a Dunakapu téren fogadná a szállodahajókat. Az elképzelések szerint a Dunakapu térnél horgonyzó Westy étteremhajó mellett három kikötő is lenne. Egy a sétahajóknak, egy nagyobb a Nagy-Dunáról Győrbe látogató turisták járműveinek, egy pedig a magán- és egyéb kishajóknak. Ennél tart az egyeztetés a győri önkormányzat, a Mahart PassNave Kft. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság között, eredetileg már májusban nyitott volna. Viszont a Mahart PassNave Kft. tegnap érdeklődésünkre azt közölte, hogy a Vének–Gönyű Nemzetközi Hajóállomás kivitelezése már folyamatban van, azonban a Duna magas vízállása és a folyamatos esőzések miatt a munkálatok tolódnak. A kikötő a Győr–Gönyű zsilipnél fogadja majd a szállodahajókat, átadása várhatóan június végén lesz. Létesítésével a nemzetközi szállodahajók számára is elérhetővé válik Győr–Pannonhalma és térsége, és már több hajótársaság érdeklődött az idei kikötések iránt. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában