Gazdaság

2023.03.30. 19:09

VOSZ fórum Győrben - Kihívás a megfelelő munkaerő felvétele és megtartása az Észak-Dunántúlon

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége március elején ünnepelte fennállásának 35. éves jubileumát. Ezen alkalomból indítottak fórumsorozatot, amelynek keretében a szervezet vezetői minden megyébe ellátogatnak, találkoznak a helyi vállalkozókkal, a gazdaság szereplőivel.

Ollári Gergely

Pillanatkép a győri fórumról. Fotók: Rákóczy Ádám

  • A VOSZ megyei szervezete csütörtökön tartotta beszámoló taggyűlését és fórumát Győrben, ahol Eppel János, a szövetség elnöke adott tájékoztatást a szervezet most induló öt éves stratégiájáról, programjáról.
  • Az eseményen a résztvevők többek között előadásokat hallgathattak meg aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről, illetve a megyei szervezet munkájáról.

A vállalkozói fórum kezdetén Széles Sándor főispán köszöntötte a résztvevőket, és hangsúlyozta: a ma vállalkozóinak kihívásokkal teli korban kell helytállniuk.

– Szerencsére megyénkben sok példa van sikeres generációváltásra. Ami probléma a vállalkozások esetében, az az informatika, és a változó kommunikáció. Emellett akadnak olyanok is, amelyek csak bizonyos térségekben jelentkeznek, például a megyénkben Ilyen a munkaerő kérdése. Fontos a jó, a felkészült, és képzett munkaerő felvétele, és megtartása – fogalmazott Széles Sándor.

Ivanics Ferenc, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról beszélt, az ország akkor tud előbbre jutni, ha vannak vállalkozó szemléletű emberek. Szerinte versenyképesnek kell lennünk, de a magyar tudás, és találékonyság képes arra, hogy bármikor, és bárhol megállja a helyét a világban. Borsi Róbert önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: Győr sikeres, amiben a vállalkozások is nagy szerepet vállalnak. A város fejlődik, a nehézségek mellett is.

Az eseményen Eppel János, a VOSZ elnöke tartott tájékoztatást a szervezet soron következő öt éves stratégájáról. Részletezte, hogy fontos a magyar vállalkozások és munkaadók tevékenységének, sikeres működésének a támogatása.

– Szükség van az önkéntesekre, akik függetlenek, együttműködők. A jövőkép tekintetében elengedhetetlen a vonzó, aktív, hiteles, és szakmai érdekképviselet, a támogató partnerek segítsége – fogalmazott. Beszédében hozzátette: a VOSZ a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program hiteleinek forgalmazásával, érdekképviselettel, szakmai tanácsadással, képzésekkel és szolgáltatásokkal segíti a magyar vállalkozókat.

A fórum további részében a résztvevők előadásokat hallhattak aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről, a VOSZ pozíciójáról és jubileumi kommunikációjáról, valamint a tavalyi év eredményeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában