Nagyszerű ötletből indult az üzlet

2022.10.10. 07:52

Tengerjárók szárnyán az egyik legígéretesebb győri start up

Az utóbbi idők ígéretes kisalföldi startup vállalkozása nem félt idegen vizekre evezni. Bár bennünket a szívünk elsősorban hazai tavainkhoz és folyópartjainkhoz húz, az ötletgazda Hajdu-Pásztor Petra kiválóan látta meg a lehetőséget a tengeri hajós utazásokban.

Szeghalmi Balázs
  • Az alig egy éve indult, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában működő „StartITup” közösség tagjaként cseperedő parányi cég pár hónap alatt komoly eredményeket ért el.
  • Szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy a tengeri utazások munkából és bérből élő emberek számára megfizethetetlenek.

Meseszerű világ

„A turizmusból érkeztem, utazási irodánál is dolgoztam. A trend egyértelmű napjainkban, egyre többen – s nem csak a fiatalok – szervezik önállóan a vakációjukat, foglalnak szállodát, repülőjegyet a világhálón. A tengeri hajóutak esetében mostanáig erre nem volt magyar nyelvű, azonnali foglalási lehetőséget biztosító oldal. Mivel egy hét alatt hat nagyvárost meg lehet nézni a tengerjárókkal úgy, hogy közben barangolhatunk az Etna kráterénél is a National Geographic vulkanológusával, éreztem, hogy sokakban felkeltjük az érdeklődést” – kezdte Hajdu-Pásztor Petra, aki tengeri tapasztalatait az angol hajózási iparban szerezte.

Itthon főleg a filmekből ismerjük azt a meseszerű világot, hogy a nyaraló családok ide-oda cikáznak a Föld óceánjain, tengerein, s egyik helyszínről a másikra ingáznak.

Large,Cruise,Ship,Sailing,Across,The,Andaman,Sea,-,Aerial
Felvételünkön indulás után az egyik hatalmas tengerjáró hajó.

Úszó Las Vegasnak is mondják

„Az angolszász nyelvterületeken a tengerjárókat úszó Las Vegasnak is emlegetik. Bár ez a kifejezés pontatlan – ezek a hajók nem a kaszinókra, játéktermekre építenek –, tény, hogy a szórakoztatást előtérbe helyezik. Színházaktól kezdve sportpályákon át koncertekig ajánlanak esténként programokat a teljes ellátás mellett. Ezt az életérzést szeretnénk minél többekkel megismertetni, illetve eloszlatni azt a tévhitet, hogy a tengeri utazások munkából és bérből élő emberek számára megfizethetetlenek volnának” – folytatta a győri startup, a CLICKnCRUISE (magyar fordításban: „kattints és hajózz”) ötletgazdája.

Szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy a tengeri utazások munkából és bérből élő emberek számára megfizethetetlenek.

Mennyi az annyi?

Nyilván olvasóinkban is motoszkál a kérdés, hogy „mennyi az annyi?”, amit fel is vetettünk. „Széles skálán mozognak a tarifák; az egyhetes, az alap földközi-tengeri utazások személyenként 500–600 euróba (körülbelül 200–250 ezer forint) kerülnek a jelenlegi gazdasági nehézségek idején is. Ezek az utak általában érintik Barcelonát, Marseille-t és Rómát. Hasonló ára van a Triesztből induló, Montenegrót és Görögországot érintő vonalnak, ami azért kedvelt utazás, mert Triesztet kocsival könnyű elérni hazánkból. A költségekhez adódik, hogy a résztvevőknek az indulás pontjára el kell jutniuk és a végállomásról megszervezniük a hazautat” – mondta Hajdu-Pásztor Petra.

A győri startup rövid idő alatt öt nemzetközi hajóstársaság útjai- nak itthoni forgalmazási jogát nyerte el. Így különleges hajó- utakat is kínálnak az érdeklődőknek; akár a Karib-tengerre vagy az Ecuador melletti Galápagos-szigetekre.

 

 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában