Tovább drágult a szén

2022.09.12. 10:02

Győr-Moson-Sopronban egy év alatt a duplájára drágult a szén

A falun lakók, az idősek, a kisebb pénzűek között az átlagosnál nagyobb volt az aránya azoknak, akik szénnel fűtötték otthonaikat. A gáz- és villanyárak emelkedésével azonban sokan gondolták úgy, érdemes több lábra állni, és újra előkerültek a vegyes tüzelésű kazánok. Ám nemcsak hogy a duplája lett egy év alatt a szén ára, de olykor beszerezni is nehéz.

Gyurina Zsolt

Galgóczi Zoltán a mosonmagyaróvári vasút melletti tüzelőanyag-telepen a cseh szenet markolja. Fotó: Kerekes István

Három hét alatt adta el szinte a teljes szénkészletét, vagyis 1300 tonnát a győri DBK tüzelőanyag-telep. Mint Krafcsik Gábor telepvezető elmondta: falun, a külvárosokban a mai napig sokan fűtenek szénnel, sőt, a gáz- és villanyárak emelkedése miatt egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes több lábra állni, és újra előkerülnek a vegyes tüzelésű kazánok

Kapcsolódó hír, hogy a kormány állami elővásárlási jogot vezet be a barna szénre, vagyis exporttilalom lép életbe. 50 ezer tonnáról 280 ezer tonnára emelhető a hazai külszíni fejtés. Erről hamarosan döntés születik. 

– A szén macerásabb, de dunsztosabb meleget ad, mint a gáz. Egy száz négyzetméteres családi házat 35–40 mázsa szénnel és tíz mázsa tűzifával takarékosan ki lehet fűteni télen, tartva napközben a 20–21 fokot, este a 22–23 fokot – jegyezte meg Krafcsik Gábor. Most egy mázsa ledvicei szén nála 10.500 forint. Ez a tavalyi szinte duplája, de az országban van, ahol 13 ezerért is kínálják ezt a terméket.

 

Szénből Oroszország évente 45 millió tonnát szállított Európának, ez hiányzik most nagyon a szankciók miatt. Magyarország a lengyelektől kapott ebből a tüzelőfajtából, de most amit ők kibányásznak, maguknak tartják meg. Marad az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából érkező, ötszörös árú, vagy a kiváló fűtőértékű cseh barna ledvicei dió, de már az ottani bánya is jelezte: akár bizonytalanná is válhat november után a helyzet. 

Korlátot határoztak meg 

– A tüzépes kötelessége, hogy azoknak is adjon tüzelőt, akik nyáron még nem tudnak betárolni belőle a hideg hónapokra – szögezte le Winkler Károly, a mosonmagyaróvári Winkler Tüzép vezetője. Arra kér mindenkit, hogy ne spájzoljunk, csak annyit vegyünk, hogy másnak is jusson. Éppen ezért ők amellett, hogy folyamatosan elérhető náluk a tüzelő, némi korlátozást vezettek be: legfeljebb egy kaloda tűzifát és tíz mázsa szenet adnak el egyszerre. Sokan bizony 3–5 évre előre bevásároltak szénből. Éppen ezért a biztonság kedvéért a készlet egy részét félrerakták azoknak, akiknek később lesz pénzük. 

Drága a gáz bevezetése 

– Nálam vége a lengyel–magyar barátságnak azok után, hogy négy évtizedes kapcsolattal a hátunk mögött most nem kapunk tőlük szenet. Eddig a szükségletek 30–40 százaléka tőlük jött. Sőt, hiába utaztam el nemrég Fehéroroszországba, onnét sem tudunk szenet beszerezni, mert a lengyelek lezárták a határt, a másik irányba behozni, óriási kerülővel Kazahsztán felé pedig már nem éri meg – magyarázta Winkler Károly, azt is felvetve, hogy a gáz mintájára a szénnel fűtőket is jó lenne valamilyen kompenzációval segíteni. Ezzel a tüzelőfajtát amúgy is sokszor a régi házakban lakó idősek használják, akiknek nincs 3–4 millió forintjuk a gáz bevezetésére otthonaikba. 

Portól a kockáig 

A 10 milliméter átmérő alatti a por-, a 10–25 közötti a daraszén, ezt használják az automata kazánokban. A dió 25–40, a kocka 40 milliméter feletti. A lakosság darával és dióval szokott fűteni. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában