Lassan végeznek

2022.09.13. 09:26

Aratás – Kevesebb a napraforgó Győr-Moson-Sopronban, kisebb az olajtartalma is

Végéhez érnek a betakarítási munkák, már csak a napraforgó és a kukorica van hátra. Győr-Moson-Sopron megyében is gőzerővel zajlanak a munkálatok. Napraforgóból közepes termésátlagot jósolnak a gazdák, kevesebbet, mint tavaly, a kukorica mennyisége egyelőre megjósolhatatlan.

Ollári Gergely

Aratják a napraforgót és a kukoricát. Felvételünkön Major Béla gazdálkodó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnöke. Fotó: Csapó Balázs

Napraforgóból 2,8 tonna volt a hektáronkénti termésátlag tavaly Győr-Moson-Sopronban. A szakemberek azt mondják: ez jó termésnek számított országos viszonylatban is. Idén egyelőre csak becslések vannak, de az aszály jelentősen befolyásolja a megyei adatokat is. 

– A napraforgó aratása a megye néhány részén már elkezdődött, a felvásárlások érdemben csak jövő héten indulnak meg. Ahol arattak idén, ott körülbelül két tonnát jelentettek a gazdák, vagyis már biztosan lehet mondani, hogy a tavalyinál kisebb lesz a termés – mondta lapunknak Szabó Lajos Győr-Moson-Sopron megyei főfalugazdász.

Szabó Lajos megyei főfalugazdász hozzátette: – Nagy a szórás, az aszály erősen befolyásolta a terméseredményeket, annak ellenére is, hogy a napraforgó szárazságtűrőbb növény. Az eddig aratási jelentésekből az is kiderült, hogy mérsékeltebb lett az olajtartalma is, körülbelül 4–5 százalékkal. A kukoricának októberben kezdődik csak a felvásárlási időszaka, akkor lehet majd megmondani, mekkora a kiesés az elmúlt évekhez képest. 

– A napraforgónál fontos szempont, hogy milyen talajba kerül. Ha jó volt a talajnedvesség, akkor jó lesz a termés is. Igaz ez a kukoricára is, ha vetéskor száraz talajba került, nem várható megfelelő termés, még akkor sem, ha a növény ugyanazt a műtrágyaadagot kapja – mondja lapunknak Major Béla gazdálkodó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei al­­elnöke. 

A napraforgó aratása előtt gyakran alkalmaznak érésgyorsítót a termelők a vegetáció utolsó szakaszában, elsősorban annak érdekében, hogy a magok nedvességtartalma csökkenjen, ne kelljen időt, energiát, pénzt áldozni a szárításra. Idén a legtöbb helyen erre nem volt szükség, az aszály elvégezte az érésgyorsítást és a szárítást. Ennek az ára persze a kisebb termés lett. 

– A napraforgó aratása folyamatos. A termésátlag nagyon eltérő területenként, még két szomszédos tábla között is lehetnek komolyabb eltérések. A hektáronkénti termésátlag 1,8–3 tonna között szóródik a megyében – tette hozzá a szakember. 

Kevesebb a napraforgó, kisebb az olajtartalma is – A kukorica jobban megsínylette az aszályt. Fotó: Csapó Balázs
 

Az utóbbi években térségünkben a napraforgó vetési területe nőtt, a kukoricáé csökkent, utóbbi oka éppen a nagyobb nedvességigény. Bár az utóbbi időben megyénkben is előtérbe helyezték az aszálytűrő fajták vetését, 

egy olyan aszályt, mint az idei, egyik fajta sem képes elviselni komolyabb termés­kiesés nélkül. 

– Nekünk itt a megyében még csak-csak volt csapadékunk az idén, még ha kevés is, nem úgy, mint az ország sok más részén. Sokkal nagyobb probléma az, hogy nagyon eltérő volt a mennyiség még az egymáshoz közel eső területeken is. Kajárpécen előfordult, hogy a falu egyik végénél 15 milliméter csapadék esett egy nyári viharból, ezzel szemben a falu másik végén alig 5 milliméter – mondta Major Béla. 
Hozzátette: összességében elmondható, hogy Győr-Moson-­Sopron megyében az aszály nem okozott akkora problémát, mint az ország többi részén, különösen az Alföldön. Már a búza is tudta hozni a közepes termés­átlagot, ami nagy valószínűséggel a napraforgó esetében is elmondható lesz. A kukorica termésátlaga viszont egyelőre megjósolhatatlan, lesznek területek, ahol a 3 tonnát is alig éri el a hektáronkénti mennyiség, de akadnak olyan táblák, ahol akár a 7 tonnát is meghaladhatja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában